Ady Endre

Ajkad tele megvetéssel S jó csókolni: Lecsókolom kósza vágyad S magam is az ajkaidról.

De drága vagy s tán nekem drága S tán nekem csak: Nézz olykor a világra, Hiszen olyan nézők a szemeid Néha S hiszen olyan ismerős tarjak Ezek, amiket most mutatok. De ha akarod, ezerszer Mondom ki még S hallgass még ezeregyedikszer: Akarlak.

Be jó dacolni, Be jó a cifra bánat, Be jó bolondulni utánad.

Fölöttünk csak úgy kél, bukik A Nap s a napok is úgy múlnak, Szivek bénulnak s megujulnak S csak mi nem látjuk egymás arcát.

Folyót a tengerbe, Buzát a malomba, Életet Halálba S téged a karomba.

Ha senki sem marad Becsületesnek, hûnek, jónak, Vígyázz, mert akkor is Nagy barátaid fognak, óvnak.

De ki kérdez, választ várjon, Ha nem is kell már a válasz. Választ várok S ez a várás úgy elfáraszt.

Mert gyáva volt és szolga volt S életét élni sohse merte, A Sors, a sorsa, Hajh, be megverte, be megverte.

Már nem tudjuk, mit veszítettünk, Nem gyilkol új vesztések gondja, Dermedett álom minden tettünk S minden álmunk egy dermedett tett: S vagyunk ördögnél esettebbek.

S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben.

S én alamizsnás nem leszek, Én sohse leszek második, Bús második, Mert a jóság-szándék vezet.

Tûz nélkül is majd tüzelek, Engem nem olt ki semmi, semmi. Gyertek hozzám, tanuljatok Dideregni.

Ím, itt a válasz: élek, vagyok, Fáradtan, fájón, ahogy lehet, De élek s úr fogok maradni Tenger, sors s mindenek felett.

De e süket tél-támadáskor Érzem legjobban ősi voltam, Hogy nem először bandukoltam, Hogy nem először sírok.

Nincs már Közel és nincs már Távol. Régi asszony s régi legénye Úgy suhanunk, úgy simulunk, Úgy hull reánk a hûs Holdnak fénye, Úgy borulunk, úgy remegünk Egymásba, mintha soha-soha Kettő nem lettünk volna ketten.

Nagy vágy-kötelek elszakadnak, Ébrednek oktalan szerelmek S karunkon a régi örömök Lesznek bús, utálatos terhek.

Érzem benned az Életet, Érzem, hogy te vagy az Érzés, Akit azért kaptam, Hogy az Életet soha-soha Érezni el ne üttessem, Míg élek.

S mondhatnék többet vallomásnak: Én gyermeknek, jónak születtem, Csak az Élet lovalt be másnak.

Kalitkád ékes csoda: Másé nem leszel soha.

Oh, de borus, oh, de sötét, Vígasztalan a jelen... Ifjúkorom boldogsága Csak kínzó seb szívemen, Égő pokol és kárhozat Az én egész életem!