Edgar Allan Poe

S nem mondtam már nektek, hogy amit ti őrületnek néztek, az csak érzékeim túlzott élessége?

Annácska szemét lesem én; s így az éj idején veled éldelek én, jegyesem, szívem élete, szép kicsikém, melletted a sír fenekén, tengerpart bús mezején.

Nagyon hiszek a bolondokban; ezt hívják a barátaim önbizalomnak.

A költészet a gondolat és a zene kombinációja.

Szerelmem! Földi utamat Bánatok tolongják körül (...) De lelkem mégis földerül, Mert rólad látok álmokat.

Szeretnek majd! Csak járt utad Járatlanért ne hagyd el! Õrizd örökké önmagad, Ami nem vagy, máris add fel.

A hajdani fiút idézd, Kit sorsa messzi útra vitt: Oltárodra tette szivét, Istenítette bájaid - Szerelmi áldozat...! Kinek? Ó, bûvös, megvető szemek.

Vedd csókom homlokodon, s míg búcsúzom, angyalom, hagyj ennyit vallanom - igazad van ím, álmok voltak napjaim.

Gyermekkoromtól fogva nem Olyan vagyok, mint más. Szemem Nem úgy lát, nem közös kutak Habja bennem az indulat. Nem közös forrásból ered Bánatom. Gyújtva szívemet Más fokra izzik örömöm. S ha szeretek: azt is külön.

Ha kel a hold, nekem álmokat hord.

Mert a teknősbéka biztosan jár a lábán, ok ez arra, hogy szárnyát szegjék a sasnak?

Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek.

A lehetetlenségnek nincsenek fokozatai. Egy lehetetlen koncepció nem lehet kiváltképp lehetetlenebb, mint egy másik lehetetlen koncepció.

Minden költemény egy teoréma, a verssorok pedig annak a bizonyítása.

Nincs a szellemnek áthatolhatatlanabb köde annál, mint amely (...) saját határait rejtve tartja az intelligencia szeme előtt.

Ha a bölcselők szerint a gonoszság a jóságnak folyománya, a boldogságból is fakadhat bánat. Ahogyan a múlt emlékei feloldják a ma fájdalmait vagy gyötrelmeit, amik lehetséges, hogy az extatikus gyönyörben gyökereznek.

Jaj, oda szegény, az aranyedény! a szellem a porba kiloccsan... Kongj, gyász-zeném! egy drága lény forog alvilági habokban. Ej, Guy de Vere, te se könnyezel? most ülj tombolva tort! Nézd, kit fed el rút gyászlepel? A kedvesedet, Lenore-t! Õt őrzi ma gyertyaláng, ima, komor ének érte zokog - Ó mondd, ki lehet fenségesebb, mint egy ily ifju halott? Kit nász helyett vár gyászmenet, az kétszeresen halott!

S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár, Nem szabadul - Soha már!

Nem hiszem, hogy emberi elme olyan rejtvényt szerkesztene, amelyet más emberi elme helyes módszerrel ne tudna megoldani.

Ne hidd el, amit hallasz, és csak a felét annak, amit látsz!