Weöres Sándor

A csókod festi kékre az eget, szemed szinétől zöldülnek a fák. Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ.

Sötét a perc. Még sötétebb a bú a percbe zárva, akár bogár a borostyánba.

Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt.

Mi (...) a művészet? - Ez a mértéktelenül szabad valami, amelynek egyetlen feltétlen kötöttsége sincs, de határtalan szabadságában akármilyen kötöttséget elbír? Szépséggé-rögzített emberi megnyilvánulás.

Majd ha nyárfa-testben élek, rezgő lombbal hintelek, majd ha árny leszek, kísérlek, ha koporsó, rejtelek, ha tűz leszek, melengetlek, ha fény leszek, áldalak, ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?

Ha minket földbe letesznek, ott is majd téged szeretlek, őszi záporral mosdatlak, vadszőlő-lombbal csókollak.

Szívedet kis mécsnek véltem, mely egy légynek is örül - most érzem csak, vaksötétben, hogy lángerdő vett körül.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet.

Mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk.

Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Ülök a titok tengere szélén és lábam belelógatom.

Hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had hazátlan csörtet villámtûz elől; és kunyhóm összedől, ha benne otthonod meg nem találtad.

Ó ha csillag volnék Kerek égen, Csorogna a földre Sárga fényem - Jaj, de onnan Vissza sose járnék, Anyám nélkül Mindig sírdogálnék.

Legtöbb mai ember az érzelgős regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat segítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.

Mindig Ámor karjában égek, A Lélek és a Szerelem Külön nem váltható sohasem.