A gonosz csipkelődések homokot szórnak a fogaskerekek közé. Ne folytassuk a homokszórást, hanem kérdezzük meg, hol került be a homok? Ez különösen azoknál az embereknél fontos, akik közel állnak a szívünkhöz. Az állandó piszkálódás azt mutatja, hogy valami baj van a kapcsolatban. Ezt a bajt pedig időben fel kell tárni.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem foghatunk rá minden sérülést egy dologra. Ami bánt minket, az halmozódik, folyamatosan történik. Egyik pofon után a másikat nyeljük le. Sokk után sokk, fájdalmas ütés után ütés jön. De akkor is, még ha pontosan tudjuk is, hogy jutottunk oda, az sem jelenti, hogy helyre tudjuk hozni. Nem gyógyíthatsz meg minden sebet, és ez rendben van. Hinnem kell, hogy ez így van jól. El kell hinnem, hogy még ha valamit - úgy tûnik - nem is lehet helyrehozni, nem jelenti, hogy tönkrement.
2. Mint mikor valami meglibben a gyomor és mellkas között, akár egy zászló, amit végül letép a vihar, ilyen szerelembe esni valakivel. Mikor valaki ránk néz, vagy a napok az első csók után, mikor az egész még mindig a felfoghatatlan közös titok része. Hogy akarsz engem. Igazi veszélyt jelent ez a fajta sérülékenység. Fredrik Backman
3. Az élet homokozójában (...) ha valaki homokot önt a fejedre, akkor nem tudsz kimenni és megsértődve elvonulni. Egyszerûen össze kell szedned magadat, és meg kell tanulnod a diplomáciai és kompromisszum iránti készségeket, melyek lehetővé teszik, hogy a felnőtt élet világában ródd utadat. Robin Dunbar
4. Hogy csaphat le az emberre ilyen hirtelen? Hogy toppanhat be csak úgy, se szó, se beszéd, minden előzetes figyelmeztetés, értesítés nélkül? Nem lassan, fokozatosan, ráérősen kellene inkább elhatalmasodnia, hogy amikor eljön a pillanat, s az ember rádöbben: "szerelmes vagyok", legalább tudja - vagy azt higgye, hogy tudja -, kit és mit szeret egyáltalán? Hogy lehet az, hogy egyetlen mozdulattól, egy ismerősen koppanó lépéstől, egy homokba hulló hajtincs árnyékától máris hömpölyögve áradnak-apadnak a szív hullámai? Ahdaf Soueif
5. A probléma afféle démon, időnként betéved az emberek közé, és gondokat okoz, meg kell oldani. Gyakran hallani az emberek szájából, ami azt jelenti, hogy sok-sok ilyesfajta démon forgolódik az emberek közt, felbukkannak, eltûnnek valahová, hírük sincs, de megint jönnek újak, és rávetik magukat az emberekre.
6. Nem dughatjuk homokba a fejünket és nem hibáztathatunk mindig másokat a saját kudarcainkért. Vannak dolgok, amiket megváltoztathatunk, vannak olyanok is, amelyekről nem veszünk tudomást, de a legtöbbel kénytelenek vagyunk együtt élni.
7. Képzeljük el, hogy elménk egy palack tiszta víz, és az alján homok van. Amikor elménket felzaklatják a gondolatok vagy az érzelmek, az olyan, mintha felráztuk volna az üveget: a homok felkavarodik, a víz zavarossá válik. Ám ha nyugodtan tartjuk a palackot a kezünkben, a homok leülepedik, ahogy a gondolataink is lecsillapodnak, ha egyszerûen csak figyeljük őket, és nem kezdünk el azonnal reagálni rájuk. Mint említettem: érzelmi problémákból gondolkodással nem fogjuk megtalálni a kivezető utat. Csak mélyebbre ássuk magunkat, ha megpróbáljuk kideríteni, miért érezzük, amit érzünk. Olyan ez, mint a hínár: minél inkább vergődünk, annál jobban belegabalyodunk. El kell fogadnunk, hogy a gondolatoknak nem tudunk gátat vetni, a történéseknek azonban igen. Ruby Wax
8. Ha a magas, nesztelen homokban járkálsz a strandkosarak mögött, nem láthatod a kosárban ülő embereket, de hallasz egy kiáltást vagy egy beszélgetést vagy egy nevetést, és tudod: ez az ember ilyen és ilyen. Érzed: szereti az életet, vagy: nagy vágyakozás lakik benne, vagy: egy szenvedés rejtőzik lelkében, amelyet a hangja állandóan sirat, még a nevetésében is. Rainer Maria Rilke
9. Belemarkolok a homokba, visszacsorgatom az ujjaim között, és a homok, mint az elmúlt idő, visszatér a többihez és összekeveredik velük. Murakami Haruki
10. Az idő homokját nem lehet megállítani. Az évek telnek, akár akarjuk, akár nem... de emlékezhetünk. Ami elveszett, az tovább élhet az emlékezetünkben. Amit hallotok, az lehet tökéletlen és töredékes, mégis kincs, ami nélkületek nem létezik. Christopher Paolini