Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gyerekek természetes módon tudnak a flow állapotába kerülni. Azért tanulnak gyorsan, mert izgalmasnak találják a tanulást. Egy csecsemőnek nem kell fizetni, hogy megtanuljon beszélni vagy járni, természetes késztetés él benne, hogy tökéletesítse a tudását. Amikor azonban bezárjuk őket az iskolába, ahol ülniük és hallgatniuk kell, az nem természetes számukra. Mindez a felnőtt-világ félreértése arról, hogyan tanulunk.

Csíkszentmihályi Mihály
📺 Média 🧭 Lelkiismeret
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra. Mert a gyerek nem lusta, hanem kezdettől fogva mérhetetlenül kíváncsi, és igyekszik elsajátítani a világot. Lustává csak akkor lesz, ha igényeit, testi és lelki szükségleteit újra és újra semmibe veszik, mint ez nagyon gyakran az iskolában, sőt, már az óvodában is megtörténik. Vekerdy Tamás
  2. A gyermekek természetüknél fogva kíváncsiak, lelkesednek a tanulásért, hajlamosak a pillanatban élni, és rendkívüli módon figyelmesek tudnak lenni. De ahogyan a felnőttek, a gyerekek is gyakran túlterheltek. Fáradtak, elkalandozik a figyelmük és nyugtalanok. Sok gyermek túl sok mindent csinál, és nincs ideje "csak úgy lenni". Gyorsan felnőnek. Megesik, hogy egy tucat labdával kell egyszerre zsonglőrködniük: kezelni kell a kapcsolataikat és az érzelmeiket, otthon és az iskolában is. Mindemellett tanulniuk is kell, ami egy idő után túl sok. Mindig úgy tûnik, hogy állandóan bekapcsolt állapotban vannak, na de hol van a szünetgomb? Eline Snel
  3. A gyerek bizonyos dolgokba úgy nő bele, hogy arról beszélni sem kell. A gyerek érzi, látja, tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Szinte mindenről tudja. Száraz Miklós György
  4. A csecsemők csecsemők. Az, hogy fiúk vagy lányok-e, számukra egyre megy, és nekünk sem kell, hogy ez problémát jelentsen. A csecsemők szeretik, ha dajkálják őket, ha játszanak velük, ha csiklandozzák őket, és szeretnek gügyögni is; fel akarják fedezni a világot, és azt akarják, hogy dobálják őket. Steve Biddulph
  5. A helytelennek tûnő viselkedés mögött valójában többnyire csak felfedezés, kísérletezés rejlik. A gyerekek ugyanis a természetüknél fogva kíváncsiak, és az a dolguk, hogy rájöjjenek, hogyan mûködik a világ, és hogyan szerezzék meg mindazt, amire vágynak vagy amire szükségük van. A tudósokhoz hasonlóan tehát "kísérleteznek".
  6. A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen? Vida Ágnes
  7. A gyerek játék közben tanul. És a legfontosabb, hogy megtanul játszva tanulni.
  8. Alapszinten minden tudás a bukásból ered. Gondolj egy kisgyerekre, aki járni tanul. Először kúszni kezd, aztán sok kudarc árán mesteri szintre emel egy olyan képességet, amelyet felnőttként természetesnek veszünk. Ahogy a gyerek növekszik, minden új teljesítményt - a labda elkapásától kezdve a számolásig - ugyanúgy tanul meg: addig kísérletezik, amíg sikeressé nem válik. Nem várhatjuk el egy gyerektől, hogy mindent elsőre tökéletesen csináljon, ahogyan az összetett feladatokat vállaló felnőttektől sem, hogy elsőre sikeresek legyenek. Tina Seelig
  9. Minden nyelv egyformán megtanulható, a csecsemőnek mindegy, melyik nyelv lesz az anyanyelve: azt tanulja meg, amit hall, s azt fogja egész életében a "legkönnyebb nyelvnek" érezni. Nádasdy Ádám
  10. A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvû családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat