A jól felépített kemény páncél alatt az érzékeny emberi lélek nem bírja el az összes terhelést, amit rárakunk. A szerelmi csalódások, a rendre zátonyra futott kapcsolataink, a rosszul megválasztott baráti kötelékek, a tisztázatlan viszony a szülőkkel, mind-mind lenyomatot képez a lelkünkön, és ezáltal a testünkön is.

Kapcsolódó idézetek

1. Megfigyeltem, hogy a lelki sérülés százszor jobban fáj, mint a fizikai. Én például rengeteg sérülést hordozok magamban, és nagyon nehezen viselem őket. Nem tudom elviselni, ha hûtlenek hozzám, nem tudom elviselni az érzelmi zsarolásokat, a veszteségeket egy kapcsolatban. Ez az oka, hogy már nem tervezek semmit, nincs jövőképem, nincsenek álmaim, a boldog jövő elérhetetlen távolságban van.
2. Mindannyiunknak vannak sérülései, ilyenek vagy olyanok. Hogy is ne lennének? Máskülönben mindenki tökéletes volna körülöttünk: szüleink, testvéreink, szomszédaink. Egyetlen kérdésen múlik majdnem minden: hogyan válaszolunk a lelki sérülésünkre? Bevalljuk-e vagy elnyomjuk? Hogyan határozza ez meg másokkal való kapcsolatainkat? Néhányan bevallják a sérüléseiket, és megpróbálják oldani; mások azzal töltik az életüket, hogy más sérülteknek segítenek; és vannak olyanok is, akiknek egyetlen célja az, hogy minden további egyéni sérülésnek elejét vegyék - bármi áron. Õk a könyörtelenek, akiktől óvakodni kell.
3. Némelyik érzés annyira erős, bizonyos veszteségeinknek akkora jelentőségük van, hogy a szívünk - nem az, amelyik dobog, hanem amelyikkel érzünk - nem tudja tárolni, így a test szívja fel a csapást.
4. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hûtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. Márai Sándor
5. Egy bizonyos kor után mindenki elszenvedi a maga sebeit, meggörnyed a maga terhe alatt, és kínlódik az élete nehézségei miatt, és gyakran mindez megtöri az embereket. Senki sem maradhat sértetlen... Az ember jellemét a lelki sebei és forradásai határozzák meg. Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri.
6. Miként beteg testünk vagy demens elménk, úgy mérgező kapcsolataink is egyre nehezebben kezelhetővé válnak az életkor előrehaladtával. A személyiség megkeményedik, mint az artériák, és a félreértések vérrögökként rakódnak le benne. Jonathan Reisman
7. Nagyon finom mûszer a lélek, és bizonyos dolgok megbéklyózzák. A bûntudat például, vagy ha magunkba fojtjuk az érzéseinket, titkolózunk: óriási teher a léleknek. Az efféle emberi eredetû súlyok ráakaszkodnak, és elnehezítik.
8. Mindannyian tettünk és mondtunk olyan dolgokat, amelyek nem voltak összhangban legjobb énünkkel. Túl sokan cipelik magukkal ezek terhét, és közben szégyenkeznek. Ha tele vagyunk szégyennel, egyre negatívabban gondolkodunk, és közben saját magunknak okozunk erős érzelmi fájdalmat, ami egész létünkre kihathat. Julian Brass
9. Az úgynevezett erőnk túl gyakran származik a félelemből, nem pedig a szeretetből. Sokszor keménynek mutatkozunk, páncél mögé rejtjük gyenge gerincünket. Más szóval, mereven viselkedünk, és mindig védekezünk, hogy önbizalomhiányunkat takargassuk. Metaforával élve, ha gerincünket megerősítjük, oly módon, hogy szilárd, mégis hajlékony legyen, és izmok vegyék körül, akkor megkockáztathatjuk, hogy lágyan és nyíltan öleljünk. (...) Hogyan törődhetünk másokkal és fogadhatjuk el a törődést egyenes gerinccel, részvéttel, a félelmet hátrahagyva, valódi gyengédséggel? Hiszek abban, hogy ez akkor történik meg, ha önmagunkat megmutatjuk, és tisztán látjuk a világot - a világnak pedig hagyjuk, hogy a lelkünk mélyébe lásson. Roshi Joan Halifax
10. Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg; sőt ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. (...) Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül, védve jó. Oravecz Nóra