Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A legnagyobb ember is csak úgy lesz egy sarjszerû, fejletlen gyermekből, mely még sem beszélni, sem járni nem tud, egyelőre csak a természet sötét rendjében csirázik, mint ahogy ott künt a nap forró csókja alakítja a kék harang-virágot. Így lesz az egyes ember. Miért ne keletkezett volna egykor ugyanezen a módon az egész emberiség?

🔮 Jövőkép 🦁 Bátorság próbája
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő mûanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik. Ranschburg Jenő
  2. Nagyon lenyûgöző az univerzum mérete, velünk, és egy piciny, a Nap körül keringő részecskével, a Földdel együtt. (...) Az ember egy széles körben kibontakozó dráma későn érkezett szereplője; lehet, hogy a hátralévők csak építőállványként szolgálnak a teremtéséhez? És ismét itt vannak az atomok, amelyekből változatlan törvények szerint épül fel a mindenség. Ezt semmi és senki nem tudja elkerülni: a csillagok ugyanabból az anyagból állnak, és az állatok is ugyanabból az anyagból állnak, és ebben a bonyolultságban, szinte rejtelmesen jelenik meg az élet - mint maga az ember is. Az ember nélküli univerzumról való elmélkedés nagy kaland: elgondolkodni azon, hogy az milyen volna ember nélkül - amilyen valójában is volt, hosszú történetének nagy részében, és amilyen ma is, a helyek nagy többségében. És amikor végül eljutottunk eddig a tárgyilagos szemléletig, és kellően értékeljük az anyag titokzatosságát és méltóságát, akkor objektív szemléletünket fordítsuk az anyagnak tekintett emberre, hogy az életet a legnagyobb mélységû általános misztérium részének lássuk, ami egy ritkán leírt tapasztalat megértését jelenti. Ez azonban rendszerint nevetésben, megértésre való törekvés eredménytelenségének élvezetében végződik. Richard Feynman
  3. Ha segítik a gyereket abban, hogy harmóniában legyen a természettel és önmagával, ha a gyereket minden lehetséges módon támogatják, táplálják, bátorítják, hogy természetes legyen és hogy önmaga legyen, hogy önmaga fénye lehessen, akkor a szeretet egyszerû dolog. Akkor az ember egyszerûen szeretetteljes! Osho
  4. Az emberben, amíg nem lesz szülő, egy csomó ajtó csukva van, amiket az a kis lény nyit ki, az a semmihez sem hasonlítható összetartozás és kapcsolat. Für Anikó
  5. Nélküle meghal a gyermek. Lelki nyomorék lesz a felnőtt. Nagy, de rendkívül ingatag a hatalma. Hol a legjobbat, hol a legrosszabbat csalja elő belőlünk. Egyszóval nincs nála rejtélyesebb jelenség a világon. Hogy mi ez? Természetesen a szeretet.
  6. Isten az embert társas lénynek teremtette. Nem csak hajlandóságot és szükségszerûséget oltott beléje arra, hogy a hozzá hasonlók társaságában éljen, hanem nyelvet is adott neki, hogy ez a társulás hatalmas eszközévé és kötelékévé váljék. Az ember szervei tehát természetszerûen úgy alakultak, hogy alkalmasak legyenek ama tagolt hangok formálására, amelyeket szavaknak nevezünk. De ez a nyelv keletkezéséhez még nem volt elegendő, hiszen a papagájok és más madarak is megtaníthatók tagolt hangok elég tiszta kiejtésére, és mégsem tudnak egyáltalán nyelvet kialakítani. John Locke
  7. Minden sokkal bonyolultabbá válik onnantól, hogy a gyerekek megszületnek. Az ember életének legszörnyûbb napja, amikor az első világra jön. Az addigi életednek vége. Sosem tér vissza. De aztán a gyerekek megtanulnak járni és beszélni, és onnantól az ember csak velük akar lenni, mert kiderül, hogy ők a legcsodálatosabb lények a világon.
  8. Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hûvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyû szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei. Natalia Ginzburg
  9. Ha az embernek gyereke születik, az élete rögtön kettéválik előttére és utánára: búcsút kell intenie korábbi életének, a szeretet szétterül, és kiszámíthatatlan ereje már nem kizárólag egyetlen emberre irányul. (...) Ezek azok az évek, amikor a világ összezsugorodik, de közben végtelenül ki is tágul. Minden a gyerekek körül forog. A történelem nagy eseményei közé nem a piramisok építése tartozik, nem Napóleon diadalmenete vagy a brit birodalom terjeszkedése, hanem az első szó, az első felállási kísérlet, talán nincs is nagyszerûbb, mint látni, ahogy kibontakozik az élet. Jón Kalman Stefánsson
  10. Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik... Móricz Zsigmond
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat