Ugrás a tartalomra
A manapság írt történetek mind nagyon szépek, jelentősek, mélyek és hasznosak, temperamentumosak vagy higgadtak. Az egyiknek előszava van, a másiknak utószava. De miért nincs egyiknek sem közbeszava? Az világos, hogy az írónak legalább egyszer egy könyv folyamán tisztáznia kell szándékait, céljait, okait. Honnan hová tart? Miért? Kinek? Hogyan? De - úgy hiszem - az előszóban ez még túl korai. Az olvasó azt gondolhatja: "No lám, még el sem kezdte, de máris magyarázkodik, ebből semmi jó nem fog kisülni." Az utószóban pedig már túl késő, a befogadó ekkor már csak legyint: "Most már mondhatsz, amit akarsz, írókám! Mit számít? Túl vagyunk mi már ezen, ennek így semmi értelme." Legjobb tehát pontosan a könyv kellős közepére tenni ezt a részt, s így közbeszót alkalmazni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az előszó bosszant, mert művi úton akarja rám erőltetni azt a hangulatot, persze sikertelenül, amit az író - lustaságból vagy tehetség híján - nem volt képes megteremteni az első oldalakon, az utószó pedig egyszerűen hülyének tart, feltételezi, hogy nem értettem meg, mit olvastam - és megmagyarázza.
Zsoldos Péter
-
Nem elég olvasni. Újraolvasni - az összes tanácsadók szerint - fontosabb. S nem csak a könyvet kell újraolvasni, melynek emléke halványodik, vagy melyet első olvasásra nem értettünk meg tökéletesen: a mondatot is újra kell olvasni, a főnevet, igét és jelzőt is, mely végzetesen meghatároz a könyvben valamit. Mit akar egy könyv? Megértetni magát. De az ilyesmi lassan megy, majdnem olyan lassan és bonyolultan, mint az életben.
Márai Sándor
-
Hogy nektek, ha valamiről szó esik, azonnal véleményt kell mondanotok: ez ostobaság, ez okos dolog, ez helyes, ez csúf! Mit ér ez? Rájöttök talán bármilyen tett belső összetevőire? Biztonságosan meg tudjátok állapítani az okokat, amely miatt az történt, ami történt, és miért úgy, ahogy? Ha értenétek a hogyanját, nem ítélkeznétek olyan sietve.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Aligha van értelmetlenebb mûfaj az előszónál. Hiszen a rossz könyvön a legjobb előszó sem segít, a jó könyvre meg, egyszerre jelenvén meg vele, nem hívhatja fel a figyelmet.
Vekerdi László
-
Egyes dolgokat muszáj elmondani, még akkor is, ha ostobaságnak hangozhatnak. Van, amit nem lehet későbbre halasztani. Mert lehet, hogy nincs "legközelebb".
Mary E. Pearson
-
A történelemírás nem arról szól, hogy valami tényleg hogyan volt, hanem hogy hogyan kellett lennie ahhoz, hogy most jól érezzük magunkat. Ez egyébként elég röhejes dolog, de így mûködik. És ez az ember egyéni életében is így van. Mindenkinek igazából az a fontos, hogy az adott pillanatban a dolgokat úgy rendezze el, hogy most jól érezze magát, ha éppen szarban van, lehetőleg akkor is.
Csányi Vilmos
-
Azt hiszem, két ellentétes irány jelenik meg a szövegeimben: legyen bennük valami nagyon egyértelmû, és valami nagyon nem egyértelmû, valami titok. Vizuális típus vagyok, így nemcsak mondatokban, szavakban, nem kizárólag verbalitásban gondolkodom, hanem sokszor megjelenik egy kép is a fejemben, létrejön egy belső tér, aminek a részletei így bejárhatók. Írás közben aztán kiderül, mi mûködik és mi nem. A hangulatok fontosak, a sugalmazás, a titok. A szájbarágós rész nem érdekel. Ahol nincsen semmi titok, ott véget ér az irodalom.
Simon Márton
-
Az írott szöveg nem kommunikáció. Amikor a címzett elolvassa és megérti, az nem más, mint a szöveg írójának kinyilatkoztatása. Vélemény, kérés, értékítélet, panasz. Bármi legyen is a tartalma, a küldő azt akarja, hogy amikor célba ér az üzenet, már ne lehessen beszélgetést kezdeményezni. Ellenben hasson, fájjon, marjon, elgondolkoztasson, megnevettessen. Később, persze, ha úgy adódik, szóba lehet hozni. De az már más. Addigra az üzenet, a szavak már megtették a hatásukat.
Légrádi Gergely
-
Azt szeretném tudni (...), mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betûk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan.
Michael Ende
-
A dolgoknak megvan a saját életük, szembeszállnak velem, szembeszállnak azzal, hogy brutálisan rögzítsék őket, mert akkor végük van, meghaltak. Ne akarjunk mindenről beszélni. Mialatt írok, és az írásomon töprengek, megértem a hallgatagok, a nem-írók titkát. Õk beérik az események visszahozhatatlan egyszeriségével, nem olyan hiúk és kishitûek, hogy konzerválni akarnák őket. Hiábavaló fáradság. Az olvasó úgysem fog átérezni valamit, amit ő maga nem ismer, vagy legalábbis nem képzelt már el. Minek kell hát írni? Tán a rokonlelkek számára, akik közel állnak hozzánk? De félő, hogy a dolgokat agyonbeszéljük, és megöljük a titkot.