A manapság írt történetek mind nagyon szépek, jelentősek, mélyek és hasznosak, temperamentumosak vagy higgadtak. Az egyiknek előszava van, a másiknak utószava. De miért nincs egyiknek sem közbeszava? Az világos, hogy az írónak legalább egyszer egy könyv folyamán tisztáznia kell szándékait, céljait, okait. Honnan hová tart? Miért? Kinek? Hogyan? De - úgy hiszem - az előszóban ez még túl korai. Az olvasó azt gondolhatja: "No lám, még el sem kezdte, de máris magyarázkodik, ebből semmi jó nem fog kisülni." Az utószóban pedig már túl késő, a befogadó ekkor már csak legyint: "Most már mondhatsz, amit akarsz, írókám! Mit számít? Túl vagyunk mi már ezen, ennek így semmi értelme." Legjobb tehát pontosan a könyv kellős közepére tenni ezt a részt, s így közbeszót alkalmazni.