Ugrás a tartalomra
A meleggel ritmusban telnek meg a budai hegyek házasságtörő férfiakkal és nőkkel. Nyárra a gyerekeket is evakuálják valami táborba, vagy a vidéki nagymamához, hogy végre tudja meg az a kölök, hogy mi az hogy kecske, meg ilyesmi. Június közepétől az erdőben csak a szeretők vakogó szuszogása zavar bele a csendbe. Az állatok mind elkerülik az ösvények környékét, a bogarakon kívül. A bogarak nem változtatnak útirányukon. Annyira hülyék, elégyalogolnak a halálnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az erdőket ezerféle hang tölti be. Madarak csicseregnek, békák vartyognak, tücskök ciripelnek és szél susog a fák levelei között. Ebben a soha el nem hallgató koncertben megszólalnak fenyegetések, hízelgő szólamok, vészjelzések és nászszertartások hangjai. Egy elpattanó gally reccsenésétől megriadt mókus felszalad a fára, a madarak egymást hívogatják. Az állatok a számtalanféle hangra reagálva szüntelen mozgásban vannak, és közben maguk is hangokat keltenek, hozzájárulva a roppant kakofóniához. Ám míg az erdő recseg, csivitel, surrog, zörög és susog, a növények csak hallgatnak, és mintha tudomást sem vennének az egész hangzavarról. Vajon valóban süketek az erdő lármájára? Vagy csak mi nem észleljük a reakcióikat? (...) A növények valószínûleg nagyon is reagálnak a hanghatásokra.
Daniel Chamovitz
-
A természettől való elszakadás különösen a forró, száraz nyári időszakokban mutatkozik meg jól láthatóan. Míg a mezőgazdászok és erdészek epedve várják az esőt, a városi lakosság nagy része örömmel fogadja a zavartalan jó időt jósló időjárás-jelentést. A szárazság következményeinek nincsenek tudatában, gyakran nem is ismerik azokat. Holott a környezetpusztítás és az éghajlatváltozás küszöbén fontosabb, mint valaha, hogy felismerjük és megértsük a természet jelzéseit. Csak így ébredhetünk rá, hogy mit veszíthetünk.
Peter Wohlleben
-
Telnek a napok és a nyári esték, és rohannak a percek, mintha a nappalok soha nem állapodnának meg ott, csak villámlátogatásra jönnének, megnéznék, mennyire rémes a helyzet, aztán amint lehet, továbbállnának.
Linn Skaber
-
Eszembe jutnak a városi reggelek, a hörgő autóbuszokkal, az elakadt, egymás bûzében fuldokló autókkal, a kedvetlen, ingerült tömeggel, a rosszkedvû megérkezésekkel a munkahelyekre. A karambolok, szirénázó rendőr-és mentőautók. A csőd, amit városainkban összehoztunk. A gyermekek, akiket, mint egy laboratóriumban, a szmognak támaszkodó lakásfalak között szerelmeskedtünk össze. Akik a rigót és a verebet nem tudják megkülönböztetni, s mindegyikre azt mondják, hogy madár.
Bertha Bulcsu
-
Az erdő lassan színesedni kezd. A mezőkön a termény már beérett, közeleg az ősz. Az évszakváltozás különböző csapásokkal sújt minket. Minden ok nélkül hullik a jószág, a tehenek sûrû teje sárgállik a sajtárban, néha véres is. Aztán hatalmas jégeső veri el a termés nagy részét. Mintha egy komor fekete felhő ereszkedett volna a városra, minden olyan baljóslatú, mintha valami rettenetes dolog bekövetkeztét jelezné.
Celia Rees
-
Késő nyáron egyedülálló hangulat lengi be az erdőket. Élénkzöldjüket a koronák elmosódott sárgászöldre cserélik. Úgy fest, mintha egyre több fa fáradna el, és várná elcsigázottan egy kimerítő idény végét. Csakúgy, mint minálunk, embereknél egy dolgos nap után, eljön a jól megérdemelt pihenés ideje.
Peter Wohlleben
-
A békák kihalnak, csendben elpusztítják őket, és a világ nem törődik velük, a világ fajainak harmada súlyosan veszélyeztetett, de őrá senki sem gondol, a békára, amely végigvándorol a világ mocsarain, mindig a víz mellett maradva, nyálkásan, visszahúzódva, nem elég gusztustalan ahhoz, hogy csúnya legyen, és nem elég furcsa ahhoz hogy vicces legyen, csak különös, ahogy brekeg, ugrál, és menekül az ember elől.
Maja Lunde
-
Már gyûlnek a fákon a hollók
- ijedezget a szívben a vágy -
leskelve köröznek az égen,
mint kunkorodó teagőz,
így szálldos az élet is éppen,
a tavasz meg a nyár meg az ősz.
Varró Dániel
-
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
-
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyûség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
József Attila