Ugrás a tartalomra
A példátlan jólétünk nem abban gyökerezik, hogy teljes egységben élnénk a Földdel és egymással, inkább azon alapszik, hogy módszeresen kimerítjük vagy elpusztítjuk az élet forrásait - a talajt, a vizet és a levegőt -, valamint azokat a közösségeket is, amelyek létünket ihletik, meghatározzák és megtartják. Ezt a kudarcot jelzi a virtuális világokba való menekülés és az "életminőséget javító" szerekre (hangulatjavítókra, savlekötőkre, antidepresszánsokra és stresszkezelési technikákra) való egyre nagyobb ráutaltság. Nem akarjuk vagy nem tudjuk ezt a világot otthonunkká tenni. És nem tudunk vagy nem akarunk örömteli nyugalomra lelni a közösségeinkben, az élettereinkben, a testünkben, a munkánkban. De ami talán még rosszabb, hogy gyerekek nemzedékeit neveljük arra, hogy szorongással teli életmódunkat tekintsék normálisnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Ahelyett, hogy a társadalom jóllétét a természet (beleértve az embert is) egészségével és sokféleségével mérnénk, beteg modern rendszereinkben a fejődést elvont gazdasági mutatókban fejezzük ki, ami felmorzsolja a morális értékeket és a világ animáját is. A tömegtermelést állandósító és a Föld erőforrásait kimerítő fogyasztás ösztönzése, azzal az illúzióval színezve, hogy ez maga a jólét, egy ördögi kör része, amely kárhozatra ítéli bolygónk minden lényének egészségét és életét. Szemmel láthatóan az ember az egyetlen faj, amelynek sikerül elpusztítania a környezetét, és beteljesítenie saját végzetét.
-
Még a legmodernebb életvitel is végső soron a természettől függ. Ha ártunk az ökoszisztémának, magunknak ártunk. Egészséges erdőkre, tiszta vizekre és gazdag termőföldekre van szükségünk az ételhez, a tiszta levegőhöz, a gyógyszerekhez és a jó közérzethez.
-
A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik.
Derrick Jensen
-
Az élet nem más, mint harc. Olyan harc, amelyet végső soron nem cél, hanem széthullás vezérel. Ennek során gyenge minőségû energiát ürítünk környezetünkbe, belőle pedig jó minőségû energiát gyûjtünk magunkba. Bizonyos értelemben elrontjuk a külső világot, hogy rendben tarthassuk belső világunkat.
Peter Atkins
-
Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát.
Hermann Hesse
-
Elképesztő, öngyilkos felelőtlenség az emberiség ún. "civilizált" világának részéről, amit Földünkkel, a bioszférával és annak globálisan értelmezendő módon a mentális, etikai értékeivel, a pszichoszférával mûvel. És oki tényezőként most nem a 7,5 milliárd emberről, a túlnépesedésről van szó. A földi bioszféra anyagi értelemben bőségesen képes lenne eltartani az emberiséget, ha tudatosan őriznénk, ha tervezett óvatossággal és az etikusan alkalmazott tudomány felhasználásával bánnánk vele. Nem szeretnék álnaivnak látszani, erre mondja szomorúan az angol, hogy wishful thinking, azaz ábrándozás.
Falus András
-
Függőségek nem azáltal jönnek létre, hogy levegőre van szükségünk a légzéshez, vízre az iváshoz, gyengédségre a lelki békéhez stb. Ezek nem függőségek, hanem emberi szükségszerûségek. Ám amint elképzeléseket gyártunk arról, hogy hogyan, ki vagy mi elégítse ki ezeket a szükségleteket, egy "stratégiával" élünk ahelyett, hogy átélnénk azt a csodát, hogy az élet maga gondoskodik szükségleteink kielégítéséről, ha készek vagyunk érezni, megnevezni és felvállalni őket.
-
Nézz körül! Az egész világ ábrándokra épült. Szintetikus érzelmeket rejtenek a tabletták. Pszichológiai hadviselést vívnak ellenünk hirdetésekkel. Tudatmódosító szerekkel van tele minden étel. Újra és újra átmossa az agyadat a média. A közösségi hálózatok elszigetelt buborékokba zárnak be. (...) A századforduló óta nem jártunk a valóságnak még a közelében sem. Kikapcsoltuk. Kivettük az aksiját. Génkezelt kaján rágódtunk, miközben beleszórtuk a hamvait az emberi szeméttelep egyre táguló trágyadombjába. Egyforma házakban élünk, és levédették őket a vállalatok, akik bipoláris számokra épülnek. Fel-alá ugrál mind a digitális kijelzőkön, hipnotikus erővel, hogy minden eddiginél mélyebb álomba süllyedjünk. Jó mélyre kell ásnod, kölyök, hogyha valami igazira vágysz.
-
Fogyasztói és mindent eldobó társadalmunknak végre fel kell ismernie, hogy semmi nem határtalan. Hiszen csak ez az egy, gyönyörû bolygónk van, és meg kell őriznünk saját magunk, a gyermekeink és az összes jövő generáció számára. A természet sokszínûsége és a sértetlen ökoszisztémák minden élőlény számára - mi is idetartozunk - nem a luxust jelentik, hanem nélkülözhetetlenek a túléléshez.
Jane Goodall
-
Kultúránk jelenleg olyan irányba halad, ahol a jelen vágyai fontosabbak a jövő szükségleteinél, és szemrebbenés nélkül hagyjuk a következő generációra mindazt a szemetet, adósságot és klímaválságot, amit ma okozunk. Ez a rövid távú szemlélet leértékeli mindazt, ami nem pénzben mérhető - például a gyermekekről és idős hozzátartozókról való gondoskodást -, miközben a hatalmat és a vagyont egy szûk elit kezében összpontosítja. Ha nem teszünk semmit ez ellen, hallgatólagosan támogatjuk ezt a rendszert.
Rob Hopkins