Akit közel engedünk magunkhoz, előbb-utóbb meglátja, hogy néz ki a ruhásszekrényünk, amikor igazán tragikus képet mutat, és onnan tudjuk, kitart-e mellettünk az illető, hogy hogyan reagál. Nem élhetjük le az életünket alakformáló harisnyában.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem tudunk élni? Valóban nem. Legfeljebb csak úgy, ha csaláshoz, a képmutatáshoz, a hazugsághoz folyamodunk. Tartósabb kapcsolatainkat ezeknek a rozsdája futja be. Kezdetben túl sok az illúziónk, túl nagy a bizalmunk, s mikor csontvázra vetkőzik előttünk a világ, elsápadunk, kapkodunk levegőért, kezünket szemünk elé kapjuk, védekezünk. Védekezünk, ahelyett hogy valamilyen módon az igazságot keresnénk. Csoóri Sándor
2. Szerintem arra érdemes törekedni, hogy kezdettől fogva önmagunkat adjuk, az igazi arcunkat mutassuk a másiknak. Fenn lehet tartani persze a képmutatást egészen sokáig, míg nincsen közös lakás vagy nincsen gyerek, de mihelyst komolyra fordul a dolog, már nem tudjuk tovább viselni az álarcot, muszáj levenni. Amikor már a hétköznapi feladatokat kell megoldani, nincs helye az alakoskodásnak.
3. Megélt sorsunk szélsőségesen különbözhet a kívülről érzékelhető életünktől, de miként várhatnánk másoktól, hogy ezt megértsék? Nem bújhatnak a bőrünkbe, bármennyire bensőséges is a kapcsolatunk.
4. A legtöbben nem fogjuk egyetlen, élethosszig tartó partnerrel leélni az életünket, akihez ha törik, ha szakad, hûek maradunk, míg a halál el nem választ. Egy olyan korban, amelyben felismerjük a szükségét annak, hogy az élet minden területén fejlődjünk, annak érdekében, hogy lépést tartsunk a folyamatosan változó életkörülményekkel - javítanunk kell munkahelyi körülményeinken, az alvási szokásainkon, a gyermekszülési gyakorlatunkon, az étrendünkön és a számítógépes programjainkon -, talán azt is át kellene gondolnunk, hogy a romantikus szerelemről kialakult, idejétmúlt és túlságosan leegyszerûsített látásmódunkat is nyugdíjazzuk. Tegyük félre a mentsvárat jelentő fantáziákat azokról, akiknek az életét élni szeretnénk, és lépjünk tovább egy olyan látomás felé, amely megfelel a mi életünknek, annak az életnek, melyet valóban élünk. Katherine Woodward Thomas
5. Rossz helyzetekbe belekerülünk. Az élet próbál minket formálni fájdalmak árán. A fájdalom elkerülhetetlen, ezt sajnos meg kell értenünk. De ha tudjuk, hogy ez értünk történik, (...) nem az a kérdés, hogy miért történik velem, hanem hogy mit kell ebből tanulnom. Dobó Kata
6. Ha a dolgok mélyére nézünk, rájövünk, születésünk kezdetétől azon dolgozunk, hogy felépítsük magunkat. Ha a jó szerencse mellénk áll és szép éveket élünk meg, az életutunk végére ez be is következik; mint egy szekrény, épek, összerakottak, stabilak vagyunk. Telepakolva emlékekkel, jókkal és rosszakkal egyaránt. Azonban az élet bonyolultabb és komplexebb, mint egy szekrény. Nincs használati utasítás.
7. Valahogy a halandóságra figyelmeztet, ha a kedvelt személyt sérülten látjuk. Érzelem-válságos életünkben, a padlásig emelt ingerküszöbünkkel efféle intő jelek nélkül, spontán már nem is gondolunk arra, milyen fájdalmas lenne, ha elveszítenénk őt. Vavyan Fable
8. A szenvedő ember körül megváltozik a környezet - közelében a lelkünk mélyén viszolygunk. Nem szeretjük, ha beteg valaki, mert emlékeztet az elmúlásra - tudjuk, hogy egyszer meghalunk, de élni úgy szeretünk, mintha nem így lenne. A halálról nem beszélünk, mert úgy nem lehet élni, ha túlságosan észben tartjuk. Saját múlandóságunk egy olyan jövőbeli esemény, ami majd egyszer bekövetkezik, de az még messze van - még nem aktuális. Valójában soha nem is lesz az. Karády Anna
9. Szembenézni a halandóságunkkal rémisztő. Nagy bátorság kell hozzá. És amikor beszél róla az ember, a legcsodálatosabb, hogy akármilyen szörnyû is, közelebb hozza az emberekhez, akiket szeret. Emlékeztet arra, hogy mi az igazi az életben. És ez jó.
10. Majd ha eljön az ideje, meg fogod látni, mennyire kell egy támasz. Mennyire kell, hogy szeretetben élhess, ahogy telnek az évek. Valaki, aki melletted van, aki az utolsó órán fogja a kezedet (mi mást fogna egy haldoklón?).