Amikor anyagra gondolunk, főként a szervetlen anyagot értjük rajta, azaz valamilyen tehetetlen és meglehetősen terméketlen dolgot képzelünk el. Beleesünk abba a csapdába, hogy igencsak elbizakodottan úgy tekintünk magunkra, mintha mi valami olyan anyagból állnánk, aminek semmi köze sincs a közönséges anyaghoz, és egy egészen másfajta, sokkal "nemesebb", "lélekkel megáldott" matériából lennénk.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahogyan a macska vigyora nem létezhet a teste nélkül, csak a mesében, ugyanúgy mi sem létezünk anyag nélkül, bármennyire is szép lenne a szerveződést, az anyag változásának szabályozási lehetőségeit egy újabb anyagnak: léleknek, szellemnek tekinteni. Csányi Vilmos
2. Az anyag nem létezik. Az anyagi világ csak a szellem terméke, a szellem pedig, a szellem az életerő, amely néha ideiglenesen anyagi alakot ölt, érted, csak magára ölti. Minden körülöttünk csak tünemény.
3. Az üres materializmus természetesen annak kijelentéséből áll, hogy minden anyagi. Beleérve a szociokulturális dolgokat, s ezzel el is van a dolog intézve. Rendben is lenne; amíg azonban nem kezdünk el töprengeni ezen dolgok anyagi létéről, amíg ok-okozat viszonyokat tételezünk fel közöttük anélkül, hogy akár elképzelni is megpróbálnánk, milyen anyagi folyamatok képesek ezeket a viszonyokat létrehozni, pusztán szavakban áldozunk a materializmusnak. Dan Sperber
4. Amikor azt mondjuk, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, bûnös vagyok, lehetetlen alak vagyok, akkor valójában nem a saját szemünkkel, hanem mások átvett tekintetével ítéljük meg magunkat. Egy olyan embernek a szemével nézünk, aki valamikor nem fedezte föl az értékeset, a szépet bennünk, és nem tudott velünk mit kezdeni. Ez pedig nem rólunk szól, hanem róla. Ezt a látásmódot megtanultuk, és azóta is ezzel a szemmel nézzük magunkat. Amikor elhangzik tőlünk egy önmagunkat gyalázó mondat, megkérdezhetjük magunktól: vajon ezek kinek a szavai? Vagy: kinek a szájába adnánk leginkább? Ilyenkor derül ki, hogy eredetileg nem a mi szavaink, de ma már mi ismételgetjük magunknak. Pál Ferenc
5. A rossz dolgokban hiszünk (...) és ez zavar a legjobban. Nem a hit hiánya, hanem a rossz dolgokba vetett hit. Értelmet keresel? Az értelem kívül van. Átkozottul jók vagyunk a rossz értelmezésében. David Levithan
6. Egy dolog önmagában nem tartalmaz sem vágyat, sem ellenszenvet, mibennünk alakul a vágy és az ellenszenv, amit az adott dologra rávetítünk. A minősítés belőlünk fakad, és igazából csakis ránk érvényes, hiszen azt a dolgot, amit utálunk, másvalaki találhatja vonzónak, de akár közömbösnek is, hiszen maguk a dolgok mentesek ezektől a tulajdonságoktól. Nézőponttól függően lehetnek akár egyszerre is ilyenek és olyanok. Miközben semmilyenek. Laár András
7. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, könnyen negatív gondolati spirálba kerülhetünk. Ez egy elkerülő tudatállapot, amikor nem tetszik a helyzet, és azt akarjuk, hogy másképp legyen. (...) Nem könnyû elengedni valamit, amiről úgy érezzük, hogy boldogtalanná tesz bennünket, de lehetséges - tulajdonképpen mi "tartjuk életben" a szenvedést gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.
8. Életünk folyamán mindannyian felkelünk (ki korán, ki valamivel később), dolgozni megyünk, hogy megkeressük a napi betevőre valót, a végtelenségig ismételve ugyanazt, rossz, jó, vagy éppen kiemelkedő eredménnyel, esete válogatja. Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán félünk attól, hogy milyen választ kapnánk. Bud Spencer
9. Azt vetik szemünkre, hogy a materializmus puszta géppé alacsonyítja az embert; s ezt megszégyenítőnek tartják az egész emberiségre nézve. De vajon megtisztelőbb-e az emberiség számára, ha azt mondjuk, hogy az ember egy olyan szellem, egy olyan nem tudni, micsoda titkos indítékai nyomán cselekszik, amely érthetetlen módon irányítja? Jean Meslier
10. A tárgyak képe aszerint alakul át lelkünkben, hogy milyen képzeteket hívnak életre, s csoportosítanak maguk köré. Igaz, hogy egy tárgy magában is tetszhetik, s bizonyos lelki harmóniát válthat ki különböző kellemes érzéki benyomásai révén; legtöbbnyire azonban tetszésünk vagy ellenkezésünk nem magában a tárgyban rejlik. A képzelet körülfonja s átsugározza kedves képeivel, s megszépíti számunkra; úgyhogy végül is már nem magát a tárgyat látjuk, a maga meztelen valóságában, hanem saját képzeleteinktől átlelkesített testét. Azt szeretjük benne, amit a magunkéból teszünk hozzá: az egyensúlyt, a harmóniát, amely közte és a lelkünk között létrejött. Luigi Pirandello