Az anyai ösztönről gyakran mondják azt, hogy annak mindenkiben "lennie kell", ezért sokan nem értik, miért nem hallják a hangját azonnal, miért nem súg nekik. A valóság az, hogy az anyai ösztön valóban mindenkiben van, de az, hogy mennyire hangosan halljuk, mennyire erősen érezzük, együtt nő a gyerekkel, és nagyban függ attól is, mennyire tudjuk letekerni a külvilág hangerejét.

Kapcsolódó idézetek

1. - Ha anyai ösztönről beszélünk, akkor az olyasvalamit jelent, ami megvan minden egyes nőben, kivétel nélkül? - Természetesen, kedvesem. Hiszen ettől nő egy nő. De persze attól, hogy megvan bennünk, még nem feltétlenül tudjuk, hogy hogy is fejezhetnénk ki. Nem lehet csak úgy bekapcsolni, de ha a szükség és a helyzet úgy kívánja, nem marad rejtve senkiben.
2. Az anyai ösztön a gyermeket magunk elé emeli, és szerintem ezzel nincs is semmi baj. Azzal már igen, ha személyiségünk teljesen feloldódik az anyaságban. Hiszem, hogy a gyerekünknek is jobb, ha nem mondunk le érte mindenről, ha nem hozunk érte a szükségesnél több áldozatot. Egy kiegyensúlyozott, helyét másban is megálló nő harmóniát sugároz, és jó példát mutat a gyerekének is. Jakupcsek Gabriella
3. Az anyai kötelességek terhét leginkább az könnyíti meg, ha elmondhatjuk valakinek, mennyi fáradsággal, kudarccal és nehézséggel jár csemeténk felnevelése. A szülői érzés gyakran hallgatást parancsol. Agatha Christie
4. Mondani szokás, hogy bármit megtennénk a szeretteinkért. Valóban így van? Bármit megtennénk? Mindent megadnánk? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy gyerek képes ilyen önzetlen szeretetre. Egy anya mindenképpen. Az anyák megragadják a gyereküket, és kivetik magukat egy mozgó jármûből, nehogy bántódásuk essen. Gondolkodás nélkül. De nem hinném, hogy egy gyerek ösztönösen képes lenne ilyesmire. Meg kell tanulnia. Trevor Noah
5. Félretéve minden önbecsapásunkat és nárcizmusunkat, kérdezzük meg magunktól: őszintén akarom, hogy a gyermekem olyan vagy valami hasonló legyen, mint én? Aki erre igent vagy nemet felel, annak valószínûleg komoly baj van az önismeretével és az önértékelésével. Elvégre nincs tökéletes ember, de mindenkinek vannak jó tulajdonságai. A reális válasz ilyenkor az: örülnék, ha gyermekemben ezt vagy azt a tulajdonságomat felfedezhetném, más tulajdonságaimat pedig nem szívesen látnám viszont benne. Szendi Gábor
6. Ha az állatoknak nem lenne tudatuk, az csak annyit jelentene, hogy nem tudnak gondolkodni. Tudatalattival ugyanakkor minden faj rendelkezik, és mivel ennek irányító jelleggel be kell avatkoznia, minden állatnak szükségképpen vannak érzelmei is. Az ösztönös anyai szeretet tehát semmiképp sem lehet alacsonyabb rendû, ugyanis másfajta anyai szeretet egyáltalán nem létezik. Az egyetlen különbség állatok és emberek között az, hogy mi, emberek az anyai szeretetet (és más érzelmeket is) képesek vagyunk tudatosan mozgósítani - például örökbefogadás esetén. Peter Wohlleben
7. Az anyai ösztön minden észérvet felülír: az igény, hogy szerethessünk és gondoskodhassunk egy teremtményről, akinek szüksége van ránk, erősebb mint a vér köteléke, sőt, erősebb, mint a fajok közti határok.
8. Az ember nem akármilyen teremtmény, nemcsak ésszel, hanem az állatok ösztönével is rendelkezik. S az ösztön nem csal. Isten tudja, hogyan és miképpen, a lelkünk mélyén, a zsigereinkben, a bőrünkben, az agyunkban rejtőzik ez az ösztön. S el sem lehet mondani, hányszor és miképpen jelentkezik.
9. Igaz, hogy minden apa és minden anya szereti a gyerekét? Már a kérdésen is fel lehet háborodni, de ez még sincs így. Ezért telnek meg a pszichológiai rendelések a félresiklott kapcsolatok tömegeivel, mert az emberek kötelességszerûen megjátsszák, hogy mindig és minden körülmények között szeretik a gyereküket. Ez társadalmi kényszer! Micsoda szörnyeteg anya vagy apa, aki nem szereti a gyerekét! Pedig egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet hozzá kedvesnek lenni - például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből -, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet. Popper Péter
10. Minden emberben születésétől fogva van két "hangerő-szabályozó". Az egyik az intuíciót, a másik a racionalitást szabályozza. Gyermekként az intuíciót jelképező van a maximumon, a másik pedig a minimumon, majd mire felnövünk, a helyzet megfordul. Az a rengeteg szabály, amelyet megtanítanak nekünk, gondoskodik arról, hogy intuíciónkat teljesen elnyomjuk. Szabó Péter