Ugrás a tartalomra
Az ember a saját feje szerint úgysem tud jó döntést hozni. Hiába mérlegel, hiába írja egymás mellé a jót és a rosszat. Azt még egy gyerek is tudja, akinek a szülei folyton csak jót akarnak, hogy a jó is lehet rossz, a rossz is lehet jó. Akkor meg miről beszélünk? Mire fel a nagy észbeli könyvelés? Én mondom, az ecpecnél nincs bölcsebb filozófiai tétel a világon, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nem képesek sem rosszat, sem jót tenni. A jó és a rossz csak vélekedés dolga. A bölcs cselekedeteit nem irányítja más, mint a szokás és a hagyomány.
Anatole France
-
A helyes és a helytelen, a jó és a rossz, a sors és a cél, az érték és a jelentés mind rendkívül hasznos fogalmak, de nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy az erkölcsi ítéletek és a nagy jelentőségûnek tekintett témák az emberi elme fölött állnának. Ezeket a minőségeket csak mi találjuk ki. Nem önállóan létező kategóriák.
Brian Greene
-
Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.
René Descartes
-
Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.
René Descartes
-
Milyen csoda is az ember - milyen fantasztikus dolgokra képes, saját magát és a körülötte levő világot illetően (...). Ám a jóra való végtelen képessége mellett határtalan a képessége a rosszra is. Mert mindkét végletre képesek vagyunk valamennyien. (...) Minden emberben van jó is, rossz is. Neki kell választania, és csakis a választás számít. Halld meg magadban a jót és engedelmeskedj neki.
Pablo Casals
-
Fölösleges minden véleményt megvizsgálni (...), hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjûekben, amelyen egyetlen épeszû ember sem töpreng. Ezekben a dolgokban nem is érvelésre van szükség, hanem a gyermekeknek például arra, hogy elérjék azt az életkort, amikor megváltozik a véleményük, a többieknek meg orvosi vagy állami szerre, amely a javulásukat szolgálja.
Arisztotelész
-
Fontos döntésekben az ész a legjobb tanácsadó.
-
Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég.
Osho
-
Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról. Nem vezet az semmi jóra, ha valaki olyan nagyon sokat töri a fejét. Mert meg vagyon írva, hogy "Hanem a ti beszédetek légyen, úgy, úgy; nem, nem; ennek felette valami esik, az a gonosztól vagyon." (...) Így van ez; vagy okos az ember, vagy tisztességes; a kettő együtt nem megy.
Arthur Koestler
-
Sokakat láttam, akik ösztönösen cselekedtek. Ami szerintem rossz. Az ösztönös cselekvéssel megadjuk magunkat a gyengeségeknek és az érzelmeknek. Mindig a megfontolt gondolkodás, a tervezés, a mentális építkezés a legjobb.
Ruta Sepetys