Ugrás a tartalomra
Az igazi újságolvasás nem egy vagy talán két nyomorúságos napilapocska felületes átlapozása. Az igazi, mert az észt és a látókört egyaránt tágító újságolvasásban az összes piacon (vagyis a trafikban is) megtalálható újság bennfoglaltatik, ha nem is elejétől végig, de azért legalább nagyjából, ami azt jelenti: szalagcím, vezércikk, legfontosabb rovatok, legfontosabb vélemények, valamint legfontosabb (kül- és bel-) politikai, helyi, gazdasági, tudományos, sport-, kulturális, társadalmi hírek satöbbi.
Kapcsolódó idézetek
-
Az újságeladás minden szeriőz trafik fő tevékenysége, és a vevő, illetve az újságvásárló azt szeretné (amennyiben nem tartozik már eleve egy meghatározott nyomdatermék intellektuálisan, érzelmileg vagy politikailag elkötelezett törzsolvasói közé), hogy a trafikos ennek megfelelően ellássa tanáccsal, felvilágosítással, és adott esetben szelíd nyomatékkal vagy nyomatékos szelídséggel rávezesse a számára mint kuncsaft, olvasó vagy újságvásárló számára az adott napon, adott pillanatban, adott hangulatban az egyetlen megfelelő lapra.
Robert Seethaler
-
Az internet széles körû elterjedésével a mûveltséget leváltotta a tájékozottság. Manapság pedig a tájékozottságot a felületes informálódás, a szemmel ide-odaugrálás és szavak kiragadása alapján megszerzett kvázi-információ adja, amit konyhakész kap az olvasó, holott a mögé nézés hasznos és fontos lenne. Olvasót írok, de ez manapság a telefonba bújást jelenti, a villámtájékoztatás, az instant hírek és vélemények terepét. Körül kell nézni egy jármûvön, ki mit tart a kezében.
Simonyi Balázs
-
Az újságírás mindennapos harc az információért, az "új nóvumért", és minden lehet forrás, egy elcsípett beszélgetés, egy hír egy másik újságban vagy internetes oldalon, tévében, rádióban, egy váratlanul a postaládánkban landoló dokumentum, de ezeket a forrásokat - ez már olyan, mint egy litánia - kritikával kell kezelni, mindent ellenőrizni kell. Ha nincs forráskritika, akkor jól ráfaraghat az ember.
-
Hogyan olvassuk az újságot? Én az utolsó oldaltól, a sportrovattól visszafele haladva szoktam. (...) Hajlok arra a véleményre, miszerint a sportról szóló híradások a legmegbízhatóbbak - és ez a címlap irányába haladva egyre kevésbé jellemző az újságokra.
-
A tényszerû tudósítás mindig biztonságot ad. Ott vannak kéznél az információk, melyek alig várják, hogy sorba rakjam őket, és követhető formát adjak nekik. Fogd a tényeket, az arcokat, az igazság különböző aspektusait, csiszold őket fényesre, és vesd papírra - illetve az esetemben billentyûzetre -; a többi már az olvasó dolga.
Mira Grant
-
A könyvekben minden benne van. Minden szépet, bölcset, fontos dolgot leírtak valamikor. Lehet valaki annyira arcátlan vagy öntelt, hogy ezt tagadja? De hát ki is akarná tagadni? Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Azoknak a tekervényeknek az agyban mindnek megvan a maga funkciója, némelyik ki sincs használva, minden idegvégződés ingerületre vár. És ez mind benne van a könyvekben. Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt.
Adam Kennedy
-
Az újságírásnak igenis van képviseleti funkciója abban az értelemben, hogy képviseli azokat az igazságokat, információkat, vagy képviseli azokat a társadalmi csoportokat, akiknek nincsen lehetőségük saját magukat képviselni vagy bármilyen módon megjeleníteni a nyilvánosságban.
-
Az igazán változatos irodalmi ízlés az, ha a filléres használt könyvek között is találunk valami megfelelőt a vonatútra. Az igazán változatos ízlés az emberekben pedig azt jelenti, hogy mindig találunk valakit, akit megbecsülünk az emberiség arra a napra rendelt keresztmetszetében.
Clive Staples Lewis
-
Olvasni igenis fontos, sőt néha akár életmentő is lehet! Persze nem mindegy, milyen olvasmány kerül a kezünkbe, és az sem, képesek vagyunk-e olvasni a sorok között.
Karafiáth Orsolya
-
Az olvasás az író életének alkotó központja. Én akárhova megyek, könyvet viszek magammal, és mindig találok alkalmat, hogy bele is olvashassak. A trükk abban áll, hogy az embernek meg kell tanulnia kis és nagy adagokban olvasni. A várószobákat egyenesen a könyvekre tervezték. De ugyanezt szolgálják a mozik előcsarnokai vetítés előtt, a hosszú és unalmas sorban állások, és a mindenki kedvence, a vécé. Még vezetés közben is olvashat az ember, hála a hallható könyv forradalmának.
Stephen King