Bizonyos értelemben összes rokonunkat csak kitaláljuk. Apáinkat, anyáinkat, fivéreinket, nővéreinket és a többit. Különösen akkor, ha távoli vagy már nem élő rokonokról van szó. Fogjuk, amit tudunk róluk - és ez soha nem a teljes történet -, és hozzátesszük, amire vágyunk, ami fontos nekünk, s az egészet egyfajta családi takaróvá öltögetjük össze, amelybe lelkünk kanapéján beburkolózhatunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem mindig a vérrokonaink a családunk, hanem azok, akik ismerik minden titkunkat és így is szeretnek minket. És akik mellett végre önmagunk lehetünk.
2. Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem. Jelenits István
3. Az ember nem gondolkozik el az anyján, az apján, a nővérén vagy a nagynénjén. Egyszerûen léteznek, legközelebbi családtagok, mindenféle kérdőjel nélkül. Az ember nem gondolkozik el rajtuk, mint embereken. Még csak azt a kérdést sem teszi fel magának, hogy milyenek. Agatha Christie
4. Nálam igazából a család az, amiről beszélhetek, és nem csak a vér szerinti kötelékről van szó, hanem annál sokkal nagyobb dologról. A családot azok az emberek alkotják, akiket beengedsz az életedbe. A család az, ami támogat és átsegít dolgokon. Õk azok, akikkel igazán törődsz.
5. A világ összes nőjébe kapaszkodunk, amikor az anyukánkhoz bújunk, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedünk, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüljük meg. Sose feledjük, hogy ők szülnek minket, és amilyen a sors, általában ők is temetnek el végül. Igazságos ez? Aligha. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket, s odafigyelünk rájuk, nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre. Vámos Miklós
6. Testvéreink tovább mellettünk lesznek, mint bárki más. Szüléink halála után testvéreink lesznek azok, akikkel mindenki másnál régebben ismerjük egymást. Õk tudják, hogy milyenek is vagyunk valójában - ismerik azokat a dolgainkat is, amelyeket szégyellünk, amelyeket gondosan elrejtettünk a világ elől, és amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk. Úgyhogy amikor egy barátra van szükségünk, ők mindig ott lesznek, és a hozzájuk fûződő kötelék a világon a legerősebb.
7. Ahhoz, hogy valós személyekről írjunk, szülőkről, gyerekekről, szeretőkről, barátokról, ellenségekről, nagybácsikról, fivérekről vagy véletlenszerû járókelőkről, muszáj fiktíven ábrázolnunk őket. Úgy vélem, ez az egyetlen módja annak, hogy életre keltsünk valakit. Linn Ullmann
8. A regénytől távol, valóságos életünkben vajmi keveset tudunk arról, milyenek voltak a szüleink születésünk előtt; hozzátartozóinkat csak töredékesen ismerjük; látjuk, amint jönnek-mennek; alighogy meghalnak, helyükbe mások lépnek: pótolható lények hosszú vonulatát alkotják. Csakis a regény különít el egyént, világítja meg teljes életrajzát, eszméit, érzelmeit, avatja pótolhatatlanná: állítja mindenek középpontjába. Milan Kundera
9. A világ több, mint amennyit a szemünkkel és agyunkkal be tudunk fogni belőle. Mindenki érzi, hogy léteznek azok, akiket jobb szó híján természetfölötti lényeknek nevezünk. Sokan keresik velük a kapcsolatot, de hiába. Időnként azonban előfordul, hogy a természetfölötti lények keresik a kapcsolatot a halandókkal. Nekik minden esetben sikerül...
10. Gondolj arra, ahogyan az emberek bemutatják az életüket a közösségi médiában! Mosolygó családok retusált képeit és mesés vakációk fotóit látjuk. A posztolt képeinken keresztül írjuk meg a történetünket arról, kik is vagyunk. Ez tart minket biztonságosan elkülönítve a kapcsolódás illúziója alatt. De mi van, ha a mélyebb kapcsolatainkra fókuszálunk azokkal, akik valóban látnak és hallanak minket - akikkel valóban érezzük a kapcsolódást? Francie Healey