Csak az a sok emlék ne volna! Miktől nyugodnunk nem lehet... Mik Õt mindig elénk idézik... És felszakítják a sebet...

Kapcsolódó idézetek

1. Sosem felejtjük el, ha olyasmit teszünk, amit nem lett volna szabad. Az ilyesmi vészjóslóan ott lebeg a tudatunkban (...), és nem hagyja, hogy elfelejtsük. Cecelia Ahern
2. Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek... De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem. Szurovecz Kitti
3. Az ember nem szabadulhat meg mindentől, ami fájdalmas emléket idéz fel. (...) Minden emlék értékes; még a rosszak is. Cassandra Clare
4. A bánatot (...) nem lehet eltemetni. Újra és újra felüti fejét, minden állandóan ismétlődik. Clive Staples Lewis
5. A fájdalmat nem lehet elfelejteni, sőt újra és újra felidéződik, mint egy betegség. Szívek szakadnak meg, és nincs rá gyógyír; az ember csak azon tûnődik, hogy mi történt azzal az élettel, amelyet együtt kellett volna leélniük. Suki Kim
6. Vannak sebek Melyek begyógyíthatatlanok Folyton felfakadnak Kötésükön átüt a bánat Melyeket mindig felkaparnak És örökkön-örökké fájnak. Pethes Mária
7. Nem lehet csak úgy egyszerûen kiseprûzni az emlékeket. Ott maradnak bennünk, a sötétben megbújva, a pillanatra várva, amikor lanyhul az éberségünk, s akkor sokszoros erővel törnek fel újra. Guillaume Musso
8. Felejteni. Micsoda szó. Iszonyú, vigasztaló és kísérteties! Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összezúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek semmije sem maradt már abból, amiért élt. Erich Maria Remarque
9. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
10. Még mindig nem tanulta meg, (...) hogy soha semmi, sem kellemes, sem kellemetlen, igazán vérünkké vált emléktől nem szabadulhatunk. Hogy ami a miénk volt, ami a lelkünkbe, az idegeinkbe, az emlékezetünkbe rágta magát, ha el is hagytuk, ha el is dobtuk magunktól, mint az árnyék, jön velünk, követ bennünket és sohase tudhatjuk: melyik magános pillanatunkban nyitja ránk az ajtót. Hogy nyomtalanul egyetlen nevet sem radírozhatunk ki magunkból, mert ahogy a papíron megmarad a radírozás helye, megmarad rajtunk, bennünk is. Bozzay Margit