Csak hallgatom, hogyan dobog szivem, s hideg borúval bámulom magam, mint a vasúton az első beszállót, kit fáradott közönnyel megtekintünk. Hogy később mindörökre elfelejtsük.

Kapcsolódó idézetek

1. Számat kitátom, hull belém a hó. Kitartó és kegyetlen, eltelít. Előbb az ujjakat, a kart, a lábat. Lassan behull egész a szívemig. Karafiáth Orsolya
2. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
3. Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, El nem siratott, bús élő halott. Ady Endre
4. Én úgy nézek rád, úgy nézlek előre, mint akit már réges-rég elvesztettem, a bor lecsöppen, szétfolyik a vágyam megkoszosodva, reményvesztetten. Nem nyúlok utánad, épp csak nézek, lefolyóban eltûnő víz után, mely, ha örvénylik is, nem fordul vissza, mint ki szeretett élni, de halni sem utál. Kiss Judit Ágnes
5. Szívódik belém némaság. Felnő magányom, mint a fák. Serfőző Simon
6. Van abban valami nyugtalanító, ha az ember felidéz egy szívet melengető emléket, és közben fagyos hidegség tölti el. Gillian Flynn
7. Fellapozom a levegőt, hogy olvassak a csillagokban: aranybetûiben hunyorog végzetem. Kihunyok, mint aki itt se voltam. Keszei István
8. Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk. A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk. Az első és az utolsó lépés neked fáj, és ez nekem is fáj, A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
9. Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Lázár Ervin
10. Szívemet társi szomja, Emberekhez vonva-vonja, De majd, mint beteg az ágyba, Visszavágyik a magányba. Arany János