Csupán azért engedem be a (...) bánatot, mert már annyira magányos vagyok, hogy egyedül őt találom érdekes beszélgetőtársnak. (...) Olyanok vagyunk, mint fenyőerdő közepén a fûzfa, valami ostoba madár csőréből estünk ki még magkorunkban, és nem volt senki, aki megkeressen, hogy betömje velünk egy fióka száját. Beleszülettünk egy fenyőerdő szúrós és igazságtalan bioszférájába, ahol mindenáron meg akarnak tanítani bennünket szúrni és zöldellni.

Kapcsolódó idézetek

1. A magány burok. Édes, finom és tiszta levegővel teli burok. Hogy a magány szenvedés volna? Ugyan már! Szenvedés a nem kívánt emberek közelsége, a nem vágyott társaság. Az, amikor a másik úgy szívja el belőlünk az energiát, mint ahogyan az erdő fáinak sûrûn növő indái szívják el a fák elől az életet adó nedvességet. A magány boldogság. Annak boldogsága, hogy jóban vagyunk önmagunkkal. Tomán Edina
2. Mindenki be van börtönözve a saját fejébe, mondom neked. És rázzuk a rácsokat naphosszat. Néha ki akarsz onnan szabadulni, együttérzést, megértést keresel mások tekintetében, de legtöbbször azt látod csak, hogy az illető is úgy bele van gabalyodva a maga dzsungelébe, minden erőfeszítése rámegy, hogy valami életlen bozótvágóval kivergődjön onnan. Lackfi János
3. A magány az, ami beszédre késztet minket. Harcos Gergely
4. Az embernek saját maguknak kell megtalálniuk az utat az erdőben azoknak a kétes, zavaros térképfoszlányoknak a segítségével, amelyekbe betekerve születtek, vagy amelyeket útközben találnak itt vagy ott. Ezért van az, hogy mindannyian bolyongunk. Körbe-körbe járunk. Mellébeszélünk. Öntudatlanul is egymásba botlunk és azután elveszítjük egymást a sötétben, ahol az égi fénynek még távoli derengése sem látszik. Ámosz Oz
5. Örömtelenség, hó és csönd köröttem, határtalan. Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn, madártalan. Kosztolányi Dezső
6. A magány is éppen eléggé különös... néha olyan, mint egy őserdő, tele veszéllyel és meglepetéssel. Minden változatát ismerem. Az unalmat, melyet hiába akarsz elûzni mesterségesen felépített életrenddel. Aztán a hirtelen kitöréseket. A magány is olyan titokzatos, mint a dzsungel. (...) A szerzetesnek könnyû, mert hite van. Az ilyen embernek, aki átadta lelkét és sorsát a magánynak, nincs hite. Csak vár. Arra a napra vagy órára, amikor mindazt, ami a magányba kényszerítette, még egyszer megvitathatja mindazokkal, vagy azzal, akik idejuttatták. Márai Sándor
7. Mi már megszülettünk, hagyjatok bennünket élni, hagyjatok kint az asztalon gyufát, öngyújtót, és ne vegyétek észre, ha bevisszük mindet a bunkerbe, lángot, tüzet akarunk, hagyjatok bennünket gyereknek maradni, nem akarunk hazamenni, nekünk ez a bunker az otthonunk. Hartay Csaba
8. Belesüllyedtünk az ostoba, semmit sem magyarázó tények mocsarába, amelyekbe úgy kapaszkodunk, mint a korlátba a szakadék szélén, moccanni sem merünk, gondolni sem merünk arra, hogy az ember belevetheti magát a szakadékba, és nem pusztul el (...), s pontosan ott találja meg az egyetlen igazságot, tulajdon lelkét! Wladyslaw Stanislaw Reymont
9. Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk. Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk, keresve a helyet, hol minket senki se, s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele; ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól, s mégis egész világ velünk, ha a madár szól; hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar, s az alkony betakar bársony árnyaival. Somlyó György
10. Fázni, éhezni és félni akarok. Élni akarok, nem csupán úgy tenni, mintha élnék. És amikor elérkezik az idő, készen akarok állni arra, hogy tiszta fejjel, nyugodtan belesétáljak az erdőbe, és hagyjam, hogy az ottani élet táplálkozzon a húsomból és a csontjaimból, ahogy addig én tettem az övékből. Mark Boyle