Ugrás a tartalomra
Egy égő házban előjön az emberből a hatodik érzék. Nem látsz semmit a füst miatt. Nem is hallasz semmit a tûz harsogó robajától. Nem érhetsz hozzá semmihez, mert akkor véged.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki elmerül egy könyvben, egyszerûen elfelejt lélegezni. Akár fel is gyulladhat a ház, a könyvbe mélyedő olvasó csak akkor vesz róla tudomást, amikor már a tapéta is lángol.
Lloyd Jones
-
Egy agglegényben kifejlődik egy hatodik érzék, amely megsúgja neki, ha valaki be akar törni a magánélete szentségébe. Megszólal benne a vészjelző.
Leon Uris
-
A magasban minden olyan, mintha égne a ház, de az a ház az ember maga, és az égvilágon minden olyan lassú, vontatott ütemben történik körülötte, hogy nem tehet mást, mint hogy tétlenül szemléli, miként ég porig az építmény.
Conrad Anker
-
A pénz olyan, mint valami hatodik érzék; nélküle a többi ötöt sem használhatja az ember teljes egészében.
William Somerset Maugham
-
Az ember eljut egy pontig, amikor nem bír gondolkodni. Csak érez. Azt érzi, hogy meg akar állni. Azt érzi, hogy a gyomra ég, és tudja, hogy enni akar. Azt érzi, hogy a feje tele van vattával, és tudja, hogy aludni akar. Azt érzi, hogy a torka összezárul, tûz fut szét a karján-lábán, a szíve szinte kitöri a mellkasát, és tudja, hogy futni akar.
Jesmyn Ward
-
Mindannyian lángra lobbant házakban élünk és nincs tûzoltó, aki segíthetne. Nincs kiút, csak a földszinti ablak, amin kibámulhatunk, amíg a ház leég, a fejünk fölött körbecsalt önmagunkkal együtt, bezárva, egyedül.
Tennessee Williams
-
Mikor az egyik érzéked elhagy, a többi ellensúlyozza azzal, hogy megerősödik. Például ha megvakulsz, hirtelen élénken hallasz. Nincs szaglásod? Az ízlelőbimbóid kivirágoznak. Szóval mi lesz, ha elveszíted az összeset, ha többé semmilyen érzéked sincs? A többiekre kell hagyatkoznod.
-
Mind azt hisszük, hogy berohannánk az égő házba, de amíg nem érezzük a hőt, addig nem tudhatjuk.
-
Van valami az emberek tekintetében, amikor elhatározásra jutnak. Semmi fizikai, inkább valamiféle hatodik érzék, mint amikor az ember a tarkóján érzi, hogy valaki nézi.
Benjamin Stevenson
-
Az emberhez nem szólnak hangok a kövekből, növényekből vagy állatokból, és ő sem hiszi, hogy hallják, ha beszél hozzájuk. Kapcsolata a természettel megszûnt, és ezzel kiveszett belőle az a mély érzelmi energia is, amelyet e kapcsolat táplált.
Carl Gustav Jung