Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy generációval ezelőtt a szülők azzal jöttek (...): "a gyerekünk bepisil éjszaka, mi a baj vele?" Most pedig azt kérdezik: "a gyerekünk bepisil éjszaka, mi a baj velünk?"

Fredrik Backman
🐶 Kutya 👗 Divat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szülőket attól kezdve kínosan érintik a gyermekeik problémái, amikor túl idősek lesznek ahhoz, hogy hazaparancsoljuk őket, ha leszáll a sötétség. Stephen King
  2. Az elmúlt időszakban minden generációban benne volt, hogy az utána következő generáció jobban fog élni. Most az a kérdés, hogy hozzunk-e világra gyerekeket úgy, hogy esetleg sokkal rosszabbul fognak élni, mint mi. Ez viszont egyben egy motiváció is lehet, hogy ha már világra hozunk gyerekeket, akkor az ő szempontjukból gondoljuk át a mi életünket is. Litkai Gergely
  3. A gyerekek úgy látszik, tudnak valamit, amit mi felnőtt korunkra elfelejtünk, bennük még él valami megnevezhetetlen rettegés az álmoktól, az éjszakától, ezért próbálják az ébrenlét óráit esténként meghosszabbítani.
  4. Kis gyerek kis baj, nagy gyerek nagy. Velem együtt a gondok is felnőttek. Follow the Flow
  5. - Egy ideje nem alszom jól. - De miért? - Ha tudnám, akkor már tettem volna ellene. Próbálok nem bunkózni, de ez olyan kérdés, mint amikor hazamész és anyád megkérdezi, hogy nahát, hazaértél?, meg amikor próbálsz elaludni és valaki megkérdezi, hogy már alszol?
  6. Ez van ám mindig a gyerekekkel: egész életedben értük aggódsz, mindent megteszel, ami erődből telik, s amikor a legizgalmasabb korba érkeznek, (...) hát jön az első iksz-ipszilon, abba belebolondulnak, s azt mondják, agyő.
  7. Nagyot változott a világ: régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, ma meg úgy isznak, mint az apjuk. Shirley Maclaine
  8. A rossz szülők megnehezítik, fájdalmassá teszik a gyerekeik életét, aztán azt mondják, azért tették, hogy segítsenek gyerekeiknek felnőtté válni. A fejlődés meg az élet amúgy is eléggé nehéz; a gyerekeknek nem kell, hogy még nehezebb legyen. Elizabeth Moon
  9. Állítólag egy gyerek sokkal közelebb hozza egymáshoz a szülőket. Nos, igen is, meg nem is. Sok szempontból mindentől megfoszt, ami korábban összekötött minket, és arra sarkall, hogy magunkba nézzünk, és meglássuk, milyen valójában a kapcsolatunk. A beszélgetések tárgyilagosabbá, ügyintézés-jellegûvé váltak. Már nem kérdezzük meg, hogy telt a másik napja, inkább azt vitatjuk meg, ki menjen el a bölcsibe, ki fürdessen, ki vásároljon be. Minden a gyerek körül forog, csak arról beszélünk. A piacon bolyongó napokat, a spontán ivászatokat gyerekbarát szórakozási lehetőségek váltották fel. És az ember eltûnődik: korábban miről beszélgettünk?
  10. Néhány ember esténként úgy bújik ágyba, hogy azt gondolja "Na, ez egy jó nap volt". Én azok közé tartozom, akik azt kérdezik maguktól: "Hogy rontottam el a mai napom?" Tom Hanks
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat