Egyszer szerettem volna mosolyodat üstököshöz hasonlítani ami fényével kettéhasítja az eget, erejével, lángolva vágja szét, célt ad neki, hírré teszi (...) De minden üstökös csak azért jön, hogy aztán menjen, eltûnik, mi pedig itt maradunk a sötéttel, távolléttel, keserves magányban.

Kapcsolódó idézetek

1. Mintha csöndes éjjel Sziporkázó fénnyel, lengő lángsörénnyel Sistergő üstökös tör az égi boltra, Mindent felriasztva, csillagfényt kioltva, Úgy rontasz szívembe, Hódítva s ott egy új világot teremtve! Új vágyak viharát ülteted beléje! Mintha torony dől be nyugvó tó ölébe, Felrázod álmából, fáradt közönyéből; Szétütsz s a sok régi bálvány mind leszédül! Nadányi Zoltán
2. Csillagot pillantunk meg a végtelen tér mélyén. Bámuljuk a fényét. Oly messze van. Mi félelmet kelthet egy távoli csillag? Egyszer csak egy éjszakán megmozdul. Remegő fény dereng körülötte. Íme, a közömbösnek hitt csillag vándorol. Nem csillag az, hanem üstökös, az ég szörnyû gyújtogatója. A csillag jön, nő, bíborfürtjeit rázza, rettenetessé növekszik, felénk tart. Ó, borzalom, egyenesen feléd tart! Az üstökös ismer téged, az üstökös kíván téged, az üstökös akar téged. Rettenetes mennyei rohanás. Túl sok fény jön feléd, megvakulsz. Túl sok élet, belehalsz. Jöttét, mely fénybe borítja egedet, már nem akarod. Nem kell a mélység szerelmi vágya. Szemed elé tartod kezedet, elvonulsz, elbújsz, azt hiszed, elmenekültél... Felpillantasz. A félelmetes csillag feletted ragyog. De nem csillag már, egész világ. Ismeretlen világ. Izzó lávatömeg. Mélységek falánk csodája. Betölti az eget, nincs ott más, csak ő. Smaragd volt az ég végtelenjén, gyémánt volt távolból, de közelről katlan. A lángja pörköl. Tûzhalálod mennyei forrósággal emészt. Victor Hugo
3. Van valami végtelenül elragadó a búskomorság mosolyában (...). Ez egy sugár az árnyékban, egy árnyalat a szomorúság és a kétségbeesés közt, mely rámutat a vigasztalódás lehetőségére. Lev Tolsztoj
4. Nem vettétek még észre hogy minden örömötök két bánat közé ékelődik? Ezért tûnik nékem mindig úgy minden mosolyotok kezdete mintha éppen akkor hagytátok volna abba a sírást - s minden mosolyotok végén mintha már ott fuldokolna a következő sírás kezdete. Simonyi Imre
5. Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója. Mika Waltari
6. A szerelem (...) olyan mint reggel az árnyék; Mindég kissebb lesz, s végre enyészni szokott. Ámde barátságunk olyan, mint estveli árnyék; Nőttön nő, éltünk mig le nem alkonyodik. Vitkovics Mihály
7. Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltûnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart. Oravecz Nóra
8. Elmenni messze, magasba felrepülni, csapódni kőhöz, üvegként összetörni. Veled, mégis egyedül állni, csak állni szótlan, végleg összeforrva az életen túl, egy csókban. Kormorán
9. A mosolyod kiûzi lelkemből a sötét fellegeket Egy édes álomban, amit valahol láttam. Még ha a lemenő nap magával is ragad, árnyékaink mégis összefonódnak.
10. Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna, hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt, holdad vagyok, mely vonzásod körében járja végtelen útjait. (...) Megyek feléd, de soha el nem érlek, bolygok körülötted, s önmagam körül, bezárt világ, mely mosolyodtól fényes, s örök vonzásaid szárnyain röpül. Várnai Zseni