Elzuhanó lét tanúja, te lélek, ki most belőlem vetsz a mulandóra szemet, vallj, mielőtt a mindig-mindenkinek-rövid élet átrobog rajtad és eltemet: valljad, lelkem, hogy a kezdete- s végeláthatatlan vonulás árnyékképein át milyen vonzások árama hat reád, részvétté delejezve zord filozófiád?

Kapcsolódó idézetek

1. Minden embertől elvárják (...), hogy a benne lakó lélek embertársai közt járjon, távoli vidékeken utazzon; és ha életében elmulasztja, akkor halála után arra ítélik, hogy vándoroljon a világban - ó, jaj nekem! - és tanúja legyen annak, amiből nem vette ki a részét, bár kivehette volna a földi életében, és boldogságra fordíthatta volna! Charles Dickens
2. Légy a két látó szeme az én távolba látó lelkemnek, és úgy írd le, amit láttál: a tengert, a földeket, a népeket, hogy olvasván, behunyt szemmel úgy lássam ezt a csodálatos, sokszínû világot, amint neked megadatott látni.
3. Az élet a Lélek Öt Ablakán át Nem látja, csak torzult világát, S hited lesz egy hazug világ, Ha csak szemeddel s nem szemeden át Látod, mit az éj ad s elvesz az éj, Mig fényárban a lélek álma mély. William Blake
4. Oly rövid az élet, nagyon rövid. De itt és most élünk, és lehet, hogy csak itt és csak most. Ha pedig így van, nem fordítottál-e te hátat azoknak a napoknak, amelyek mindenek dacára még mindig tündökölnek - hogy bent tévelyegj a gondolatok sötét és komor labirintusában, ahol már nem férek hozzád, s ahonnan ki sem vezethetlek? Jostein Gaarder
5. Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszûnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. Marcus Aurelius
6. Ha a természet maga szóra fakadna, És e szavakkal korholgatná bármelyikünket: "Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod? Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet, S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze, Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle. És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét? Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult, Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki? Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?" Titus Lucretius Carus
7. Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék, Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol, Bûnben elmerült, tisztátalan lélek, Kíváncsi vagy, milyen a halál?
8. Légy őszinte, tiszta, bátor. Adj példát. Szemvillanás csak, s kész a bûn, és az örökre tart, örökre büntet, öngyilkos haraggal, és összetöri az emlékedet, téged. Kosztolányi Dezső
9. Ó, ha akárcsak egyetlen rövid pillanatra (...) föl lehetne nyitni az emberi koponyát és fél szemmel bepillantani, miféle gondolatok forognak benne! Hiszen az örök talány gyötri a lelket, megzavarja az értelmet.
10. Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk. Prohászka Ottokár