Értünk hozzá, hogy mások életét megkeserítsük, hogy nehezebbé tegyük azt, ami amúgy is nehéz, nem sajnáljuk a gúnyos megjegyzést a hivatalban, s a gyárban szívesen adunk rossz szerszámot a kezdők kezébe. Kihasználjuk a gyengébbek erejét, zsarnokoskodunk otthon, pihenünk mások verejtéke árán, és mindezek dacára elvárjuk, hogy kereszttel jelölt gyászjelentést adjanak ki rólunk, mely azt állítja, hogy mi voltunk a legjobb szülő, nagyszülő, testvér, sógornő, munkatárs és rokon. Vajon Isten is aláírja ezt?

Kapcsolódó idézetek

1. A kereszt a sorsod (...). Nem mások teszik rád, te hoztad magaddal. Születni, élni, meghalni nehéz. Embernek lenni nehéz! S ha ezt tudod, és ha ebben mégis mélységes értelmet, sőt gyönyörûséget találsz, boldog ember leszel. Müller Péter
2. Hol az a szent, aki igazán úgy tudná átérezni mások fájdalmát vagy gyönyörét, mint a magáét? Nem szabad túl sokat követelnünk. De ha egyszerûen elfogadjuk, hogy másvalaki "magunkhoz hasonló ember", akkor legalább tisztességes bánásmódot érdemel. Amikor már ezt sem vagyunk hajlandóak elfogadni, amikor másokat alsóbbrendûnek tekintünk, akkor tûnik fel természetesnek, sőt dicséretesnek a megvetés és a kegyetlenség. Isaac Asimov
3. A legkeményebb megpróbáltatás számunkra az a gondolat, hogy elszomorítunk másokat. A saját nehézségeinkkel elbánunk, de az az érzés, hogy az életünk mások boldogtalanságának forrása, egyszerûen elviselhetetlen.
4. Rendesen idegenek előtt palástoljuk hibáinkat s személyiségünk jó oldalait fitogtat­juk, míg azokkal, kikhez a szív és vér legerő­sebb kötelékei fûznek, kíméletlenül éreztetjük változó kedélyhangulatunk minden szeszélyét, hibáink egész súlyát, hanyag magatartásunk kiábrándító hátrányait. Pedig mily édessé, nyájassá válnék a családi kör, ha mindenki ünnepi ruhában mutatná be egyéniségét, ha kölcsönös elnézés, egymás iránti tisztelet, szelídség és finomság uralkodnék a házinép között! Wohl Janka
5. Könnyû gyászolni az olyan életeket, amelyeket nem élünk. Könnyû arra vágyni, bárcsak más képességeinket fejlesztettük volna, bárcsak más ajánlatokra bólintottunk volna rá. Könnyû arra vágyni, bárcsak keményebben dolgoztunk volna, bárcsak jobban szerettünk volna, bárcsak jobban bántunk volna a pénzzel, bárcsak népszerûbbek lettünk volna, bárcsak maradtunk volna az együttesben, bárcsak Ausztráliába költöztünk volna, bárcsak igent mondtunk volna egy kávémeghívásra vagy többet jógáztunk volna. Könnyû sajnálni az elszalasztott barátságokat, munkalehetőségeket, házassági ajánlatokat és meg nem született gyermekeket. Könnyû mások szemüvegén át nézni magunkat, és arra vágyni, bárcsak számtalan, általuk elvárt kaleidoszkopikus verziónk mindegyike lehetnénk. Könnyû bánkódni, és folyamatosan bánkódni a végtelenségig, míg aztán elfogy az időnk. Ám a valódi baj nem a nem élt életeken való bánkódás. Hanem a bánkódás maga. A bánkódásba sorvadunk-hervadunk bele, emiatt érezzük úgy, hogy mások és önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Matt Haig
6. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
7. Mi, emberek (...), gyakran siránkozunk, hogy oly kevés a jó napunk, és annyi a rossz, márpedig szerintem többnyire nincs igazunk. Ha mindig nyílt szívvel tudnók élvezni a jót, amit az Isten nap nap után ad, akkor volna erőnk elviselni a bajt is, ha rákerül a sor. Johann Wolfgang von Goethe
8. A halált még mindenki kibírta. Inkább itt az életben, az ismert való világban vannak a mi nagy, kibírhatatlan bajaink. Hogy mi lesz ott a túlsó parton, nem tudom, arról a világról még senki sem mondott semmi bizonyosat, de hogy mi van itt, s hogy mit kellene az életünk érdekében tenni, erről nekem is vannak némi elképzeléseim. Kedvem is lenne a megvalósításukhoz. De mennyivel nehezebb az élő emberekkel boldogulni, mint a halottakkal. Kassák Lajos
9. A veszteségeket, amelyek értek, érnek és érni fognak mindnyájunkat, meg kell gyászolnunk, közösségként, családként, egyénként. (...) Szükségünk van arra a vödör könnyre, amivel megsiratjuk azt a rengeteg mindent, ami elveszett. Elsősorban halottainkat. Aztán az élethez fûzött reményeinket, füstbe ment terveinket, álmainkat, azt az életet, amelyet elképzeltünk és felépítettünk, és amelynek a romjain állunk. Tompa Andrea
10. Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bûneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim. Márai Sándor