Ugrás a tartalomra
Felébredek: nem az vagyok, ki voltam.
Elalszom: holnap megint más leszek.
De élve, holtan, utcán, kriptaboltban
én emlékezem és én feledek.
Kapcsolódó idézetek
-
Estente meghalunk az ágyba,
s reggelre már mások vagyunk.
Mind változunk zokogva, vágyva
és nem találjuk - önmagunk.
Kosztolányi Dezső
-
Egy napszak alatt tudok változni. Felébredek, vagyok ez a személy. Aztán, amikor aludni megyek, már biztosan tudom, hogy másvalaki vagyok. Legtöbbször nem tudom, ki vagyok. Mintha ott lenne a tegnap, a ma és a holnap, mind egy szobában.
-
Halottnak lenni voltaképpen nem olyan, mint az elalvás. Inkább olyan, mint a fölébredés.
Terry Pratchett
-
Valahogy már máshogy látom a dolgokat,
ember vagyok, nem holmi áldozat.
Valaki a tükörben néha átszalad, egy másik arc,
egy másik én, de nem az enyém.
-
Minden nap más-más ember ébred fel
bennem. (Mintha rajtam kívül)
Nem másik én a többes én-ből,
nem a képmásom, alteregóm, hanem
egy külön(b) lény, mint eddig.
Tehát nem az, aki én voltam,
de nem is az, aki lehettem volna,
abból, ami voltam valaha.
-
Meghalok majd, mielőtt felébrednék,
Élettelenül fekve az ágyon,
Nem marad más utánam, csak néhány emlék,
Nem marad más, csak a hiányom.
Tankcsapda
-
Egy életem van, ahogy keletkezett, úgy meg is szûnik. Éntudatom a semmiből jött, és hamarosan újra semmivé válik. Nem voltam, és nem leszek, soha. Úgy élek, mint aki álmából egy pillanatra felébredt, de csak azért, hogy rádöbbenjen: örökre el kell majd aludnia. S mivel mindenki az én világomat fenyegeti - a többi ember mind az ellenségem. Egyszer élek, soha többé, legyen meg, amit én akarok!
Müller Péter
-
Hogy hova jutok, még nem tudom.
Talpra állok, majd elbukom,
De mégis újra kezdem.
Miért volna másé,
Ki általad lettem.
Anti Fitness Club
-
Elkoptam. Nézz rám. Nézz felém,
Itt állok és nem is tudom,
Éltem delén, vagy estelén,
És azt hittem, hogy rádnyitok,
Te iszonyu, te nagy titok...
Tóth Árpád
-
Állok itt most kiraboltan,
szerelemből számûzötten,
félig élve, félig holtan,
állok árván, megraboltan.
Utassy József