Gyakran megfigyeltem, hogy egy költő elvonult s magával vitte egy-egy tanya legértékesebb részét, míg a mogorva farmer azt hitte róla, hogy csak néhány vackort zsákmányolt. De hát a gazda sokszor évekig sem sejti, hogy a költő versbe szedte tanyáját, vagyis afféle láthatatlan karámba terelte, megfejte, lefölözte, a színét mind megtartotta magának, s a gazdának csupán a lefölözött tejet hagyta meg.

Kapcsolódó idézetek

1. Az éretlen költők utánoznak, az érettek lopnak; a rossz költők elrontják, amit elvesznek, a jók pedig jobbat, de legalábbis különbözőt alkotnak belőle. A jó költők egységes egésszé fûzik össze, amit elloptak, így az eredmény egészen más lesz, alapjaiban különböző érzetet kelt, mint a forrás, amelyből meríttetett. Thomas Stearns Eliot
2. Minden fehérré vált, tél-esti fekete-fehérré. A kőkerítés mellett gurulva eszembe jutott a költő, kit ősszel temettünk el, nem elég szegénynek a föld, most a hó is a mellére ül. Méhes Károly
3. Alighanem öreg hiba azt hinni, hogy a költők mûveikben elárulnak valamit lényük legmélyéből. A fák a dombokon tavasztól mostanáig gyümölcsöt hoztak. Ám ezzel titkuk nem vált érthetőbbé. Lucian Blaga
4. Ezt szeretem a költészetben. Minél elvontabb, annál jobb. Azt, amikor nem vagy biztos benne, miről is beszél a költő. Van ötleted, de nem lehetsz biztos benne. Nem száz százalékig. Mindegyik szónak, amit nagy gonddal választott, lehet milliónyi különböző jelentése. Vajon ez egy másik gondolathoz vezető szimbólum? Vajon egy még nagyobb, még rejtettebb metafora része? Jay Asher
5. A költő nem őrzi meg, amit fölfedez; lemásolva nyomban elveszti. Ebben rejlik újdonsága, végtelensége és kockázata. René Char
6. A mezőkön és az erdőkben vándorolva megtanultam, hogy az erdő jobb a rétek nyílt tereinél, az istálló jobb a háznál, a torz az egészségesnél, a falu számkivetettje az állítólag tisztességes gazdánál. Gyanakvásom többnyire jogosnak bizonyult. Az idők során megtanultam, hogy az élettelen tárgyak és az állatok az igaz barátaim. Aharon Appelfeld
7. A költészet néha olyan torony, ahonnan indokolatlanul elszállsz, máskor némán dőlsz hátra a padon, mint katica alatt a gyenge fûszál, szeretők alatt lopott alkalom. Előtted már bizonytalanul ott áll a vers, szinte teljesen meztelen, s leül melléd, persze, ha engeded. Jász Attila
8. Úgy eltûntél most megperzselt nyaramból, mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol. Dalol a pásztor s törli könnyeit... Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek, a rímeim ölelőn karbavettek, és számon tartom hûtlen perceid. Garai Gábor
9. Az öröm értelmetlen, oda a költészet nem jut el. Az öröm fészekhagyó, a költészet pedig az a kiapadhatatlan anyamell, amivel a jóllakott költő viccből spriccel. Peer Krisztián
10. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. Márai Sándor