Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha egy könyvben azt olvassátok, hogy egy fiatalember számára kellemes élmény egyik városból a másikba utazni, az az író legalább nyolcvan - vagy kilencven éves lehet, aki mindössze egyszer utazott el otthonától hét mérföldre egy vagonban, még gyerekkorában.

William Saroyan
💔 Kapcsolat vége 🕯️ Emlékezés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. - Miért mondják, hogy elutazni annyit jelent, mint egy picit meghalni, amikor tulajdonképpen az utazás az élet? - Amíg az ember tizenhat éves, addig minden az élet; az elutazás is, a megérkezés is. Kertész Erzsébet
  2. Húszévesen azért utazunk, hogy felfedezzük önmagunkat, harmincévesen szerelemből, negyvenévesen mohóságból és kíváncsiságból, ötvenévesen pedig azért, hogy meglepődhessünk.
  3. Ha meg akarsz ismerni egy embert vagy asszonyt, utazz vele vagy tíz-tizenkét órát együtt. Ez valóságos próbaköve annak, hogy igazán udvarias és illedelmes lélek-e valaki vagy csupán gyönge máz-e rajta a kultúra. Az erőszakos vagy lompos vagy irígy vagy civakodó természet kiütközik és a megtett mérföldekkel négyzetes arányban nő. Két barát vagy két szerető a végső állomáson már mint két ellenség szállhatnak le. Vonaton és veszedelemben látszik meg az ember. Szini Gyula
  4. Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízû barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat. Schäffer Erzsébet
  5. Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár. Márai Sándor
  6. Az író, szándéka szerint, mindig összegez. Huszonöt vagy harminc évesen éppen úgy, mint mondjuk hatvanéves korában, - csak egyre óvatosabban. "Összegez" már akkor is, amikor még csak hiszi magáról, hogy író, - sőt akkor a legmerészebben. Darvas József
  7. Könyvtárban lenni jó: néha úgy érzi magát ott az ember, mint valami pályaudvaron, s ha egzotikus tájakról olvas, mintha vonat röpítené távoli partok felé. Umberto Eco
  8. Nehéz a gyermekkor régi jó szokásáról egykettőre lemondani... főleg, ha az ember tizennégy évig volt kicsi, és csak szûk három éve nagy! Lucy Maud Montgomery
  9. Ha az ember tud még vágyakozni, akkor talán fiatal. Halász Judit
  10. Egy bókból két hónapig is elélek. Mark Twain
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat