Ugrás a tartalomra
Ha már nekünk, mai budapestieknek nincs módunk városunk körül szép és egészséges parkokat, villatelepeket láthatni: szerezzük meg a jövő nemzedéknek, - hogy legyen okuk, amiért megáldjanak, - amint nekünk van okunk áldani nádorunkat, aki a városligetet ültette, főhercegünket, aki a Margitszigetet teremtette, és van okunk szidni és kárhoztatni ama kába embereket, akik kivagdalták a Hármas-határhegy, a Gellérthegy, a Sashegy, s a többi hegy erdeit, s nekünk kopárságot hagytak. Kezdjük meg már egyszer a fásítást, mert az idő repül, s a fásításhoz sok idő kell, magától pedig nem támad!
Kapcsolódó idézetek
-
A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik.
Derrick Jensen
-
Aki fákat ültet, alig látja azoknak erdejét. De hisz nem vagyunk mi jövevény és vándor nép itten. Gondoljunk csak gyermekeink, unokáink jövőjére, akkor örömmel ültetünk s várjuk az évenként szaporodó rügyeket, még ha nem is érhetjük meg az erdőt.
Fodor József (orvos)
-
Ezt herdáljuk. A fákat, a vizeket, az állatokat. Akiktől mindig csak kapunk. S akiket a végsőkig kizsigerelünk.
Schäffer Erzsébet
-
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Kosztolányi Dezső
-
Az erdő nem azért van, hogy "szolgáljon" minket! Inkább bölcsen meg kell értenünk a mûködését, és hálásan elfogadni jótéteményeit.
Jane Goodall
-
Magunknak köszönhetjük, ha a természet nálunk még mindig sokkal félelmetesebb erői visszavágnak. A sarkok olvadásával, a tengerek fölmelegedésével, az erdők kipusztulásával - vagy éppen különféle mikroorganizmusokkal. Ha el tudnánk fogadni, hogy voltaképp megérdemeljük a sorsunkat, könnyebb volna számba venni, hogy mik is lesznek a legsürgősebb teendőink, ha majd korlátozásmentesen kiléphetünk az utcára, azaz a szabadba.
Vámos Miklós
-
Emlékeznünk kell a halottakra, azokra, akik az életüket adták másokért. Ez a vidék épp eleget szenvedett a hódítások és háborúk során. És ha nem emlékszünk az elődeinkre, akkor arra vagyunk kárhoztatva, hogy elkövessük ugyanazokat a tévedéseket, amiket ők. Akkor csak vakon tántorgunk az erdőben.
Kate Mosse
-
Ablakom előtt
visszanyesem a fákat:
virradjon korán.
Maszaoka Siki
-
Azért ültess fát, hogy a jövő nemzedékek az árnyékában ülhessenek.
-
Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek.
Wass Albert