Ugrás a tartalomra
Ha valaki (...) ismeretlen környezetbe kerül, s kényszerítve van, hogy bármiből - a legcsekélyebb jelekből, a fal meszeléséből, az ablak nagyságából, egy elheverő késből, kalapácsból - olvassa ki ne csak jelenlegi helyzetét, de esetleg a vele történteket is, vagy azt ami várható: megteszi. Bizonyos jeleket baljósnak, másokat reménykeltőnek tart majd, egyes tárgyak, színek, mozgások hiányának is jelentőséget tulajdonít - tehát a kapott minimális információt szorult helyzetében maximálisan hasznosítja. De ha egy versben "csak" ennyit talál az olvasó, hajlamos érthetetlenségről, értelmetlenségről beszélni.
Kapcsolódó idézetek
-
A versnél az egyik legfontosabb az, hogy úgy, olyan különleges módon álljanak benne össze a szavak, ahogyan sehol máshol nem állnak össze. Ebből következik az, hogy egy ilyen módon összeállt versszöveg nagyon mást fog tudni mondani nekem a világról, mint amit bármely más helyzetben megtapasztalhatok.
Lapis József
-
Jól ismert jelenség, hogy egy-egy kultikus, sokat hallott, sőt többnyire kívülről megtanult vers egyes sorait anélkül olvassuk, vagy éppen mondjuk, hogy rákérdeznénk a jelentésére. Még akkor is így van ez, ha kis "döccenőt" érzékelünk a szöveg logikai struktúrájában vagy koherensnek ható képrendszerében stb. Ha ezeket a szöveghelyeket közelebbről szemügyre vesszük, időnként nagyon érdekes vagy éppen zavarba ejtő jelentésekkel szembesülhetünk.
Milbacher Róbert
-
Én a vers szövegét mindig úgy értelmezem: ez is valamit elmesél, mintha egy filmet néznék meg. És amit én látok, azt próbálom mással is láttatni. Igyekszem létezővé tenni, életre kelteni a helyzetet, amit a szöveg megmutat. Nem biztos, hogy így kell verset mondani, de én így tudok, engem a vers így érdekel. És csak azt tudom jól elmondani, ami valamiért közel áll hozzám, ami valahogy megfog.
-
Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újraépíteni. Megkeresi az első téglákat, leveri róluk a régi, töredezett habarcsot, óvó kézzel végigsimítja valamennyit. Új kötőanyagot kever. Előtte gondosan alapot ás, mélyebbet az előzőnél, mindent többször is megmér. Ezúttal nem olyan felszínes, mint először volt, most már tudja, hogy sokszor századmillimétereken múlhat a siker.
Nagy István Attila
-
Van egy időtlennek tûnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz.
Müller Péter
-
Semmi sincs olyan idegen és ugyanakkor semmi sem követeli annyira a megértést, mint az írás. (...) Az írás, és aminek része van benne, az irodalom, a szellem legidegenebben külsővé vált érthetősége. Semmi sem annyira tisztán a szellem lenyomata, de nincs is semmi annyira ráutalva a megértő szellemre, mint az írás. Megfejtése és megértése során csoda történik: valami idegen és élettelen teljesen jelenlegivé és ismertté változik át.
Hans-Georg Gadamer
-
A vers - az a belső valóság. A vers szabad, szürreális képzetek egymásutánja, amelyet a valóság a költő tudata alatt életre hív. Látási és hallási asszociációk sora. És az olvasónak alá kell vetnie magát ezeknek az asszociációknak (...) akkor érti meg őket.
Karel Capek
-
Nehéz harcolni a körülményekkel ott, ahol nincs esély a győzelemre. De még sokkal nehezebb élni utána, a vereséget beismerve... ha feladtuk... néha ez olyan kibírhatatlan, hogy az élet nyûggé válik, értelmét veszti. Ezért veszélyes elkeseredni, sokszor egyszerûen értelmetlen. Ugyanúgy, mint anélkül élni, hogy megtapasztalnánk ezt az érzést. Egyszer legalább.
-
Ha az ember nem érti, mit jelent valami, az rendszerint attól van, hogy rossz oldaláról nézi a dolgokat, kivéve, persze, ha túl keveset tud.
Agatha Christie
-
A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyûlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínû világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerû megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.
Joseph Conrad