Időnként mindannyiunknak el kell mennie a rendelőbe, a gyógyszertárba, ha nem is magunk miatt, akkor a gyerekeinkkel gyerekorvoshoz, ahol megmérik a súlyukat, a magasságukat, azonnal elkezdenek besorolni, kategorizálni bennünket, pontokká válunk egy diagramon, az átlag alapján standardizálnak, beoltanak szinte minden ellen, kivéve a gyászt, a kétségbeesést és a halált.

Kapcsolódó idézetek

1. A fiatal orvosok mind egyformák. (...) Rögtön megmérik az ember vérnyomását, és akármi is a baja, felírnak valami gyárilag előállított, újfajta tablettát. Rózsaszínût, barnát, sárgát. Manapság olyan a gyógyítás, akár a szupermarket: csupa csomagolt micsoda. Agatha Christie
2. Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk. Richard Paul Evans
3. Azt már lassan elfogadtuk, hogy alapjában véve mindenkinek nehéz gyerekkora volt. Azt nehezebb megszokni, hogy idősödvén miért gondolunk rá egyre többet. Ebben bizonyos mértékig a pszichológusok és más lélekgyógyászok (pl. a Hellinger nyomain járó családfelállítók) is ludasok, bármely problémával fordul hozzájuk az ember, előbb-utóbb kikötünk sanyarú gyerekkorunknál. Néha úgy érzem, elég ebből. Hatvan fölött nehogy már szüleim tehessenek a gondjaimról! Vámos Miklós
4. Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm - mert én is élni akarok. Mark Twain
5. Az egészségről leginkább azt tanítják nekünk, hogy vagy haldoklunk, vagy még nem találtuk meg a megfelelő orvosságot. A kettő között nem maradt sok hely, itt kell élnünk nekünk, akiknek krónikus fájdalmaink vagy betegségeink vannak. Mert még ha kapunk is indokot a fájdalmunkra, ahhoz nem jár megoldás. Így mi a köztes helyen maradunk - meggyőződve arról, valahol létezik egy megoldás a kínjainkra, míg igyekszünk elfogadni azt is, hogy már megtettünk mindent, amit csak lehetett.
6. Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen. Jannah Loontjens
7. Azért, hogy jó diagnózist kapjunk, az orvosoknak folyamatosan változtatniuk kell a látószögüket. Először a beteg szempontjából nézzük végig, habár gyakran fogalmuk sincs, mi történik velük. Szóval megvizsgáljuk a beteget minden lehetséges szemszögből. Kizárunk dolgokat. Új információkat fedünk fel, próbálunk rájönni, mi nem stimmel. Másodvéleményt kérünk. Reméljük, hogy rájövünk valamire, amit mások nem vettek észre. A beteg számára egy új nézőpont jelentheti a különbséget az élet és a halál közt. Az orvosoknak azt jelenti, hogy fel kell venned a harcot mindenkivel, aki előtted ott volt. Amikor olyan kimenetel felé tartasz, ami túl szörnyû, hogy szembenézzünk vele, ekkor kérünk másodvéleményt. És néha a válasz, amit kapunk, csak megerősíti a legnagyobb félelmünk. De néha új megvilágításba helyezi a dolgokat. Segít, hogy lássuk a teljes képet. Miután minden véleményt meghallgattunk, és minden nézőpontot megvizsgáltunk, végre megtalálod, amit kerestél: az igazságot. De az igazsággal nincs lezárva semmi. Onnan kezdődik minden újra egy csomó új kérdéssel.
8. Mindenki fél valamitől. Magasságtól, bohócoktól, szûkös helyektől. Ezeket le lehet győzni. Aztán jönnek a gyerekek. Vajon beilleszkednek? Nem kerülnek veszélybe? Ezeket a félelmeket sosem küzdjük le. Szóval néha csak annyit tehetsz, hogy veszel egy lélegzetet, figyelsz rájuk és reménykedsz. Persze nem sikerülhet minden. De ha sikerül, az nagyszerû érzés.
9. Gyerekként anyád egyfolytában arra ügyel, hogy jaj, el ne ess, meg ne üsd, le ne forrázd magad; a halott kutyádról esküvel állítja, hogy az csak alszik, és tiszta erőből titkolja előtted frigye kudarcát. Aztán egyszerre zúdul rád minden. Akkor kell megtanulnod, milyen a testi és lelki fájdalom, az elvesztés, a százféle félelem, amikor már azt merészeled hinni, hogy mindez nem is létezik, vagy ha mégis, te elkerülheted: védőoltást kaptál ellene. Ez a fajta kímélet nem hazudás?! Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem ismertették meg velük időben, mennyi mindenfélétől gazdag az élet, még a csalódástól, konfliktustól, gyötrelemtől is. Még azt se tudják, hogy az éhség nem halálos, legfeljebb az éhezés, hogy a fizikai erőkifejtés fájdalma idővel örömérzetté, önbecsüléssé szépül. Vavyan Fable
10. Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye. D. Tóth Kriszta