Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni.

Kapcsolódó idézetek

1. Az a szörnyû érzésem támadt, hogy elkerülhetetlenül közeledem valami felé. Mint amikor észreveszed, hogy az autód gurul lefelé a lejtőn (habár biztos vagy benne, hogy behúztad a kéziféket), és bármennyire szeretnéd, már tudod, hogy nem fogod utolérni, hogy a fékre taposs. Az autód össze fog törni. Charlaine Harris
2. Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerûen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Oravecz Nóra
3. A múlt, az a család, az az avasodás, a keserûség, a halál - szánok minden olyan embert, akivel találkozom, és látom, hogy vonszolja magát, akár a csiga, a hátán cipelve a családját, a halottait, a szakításait, a csalódásait, míg össze nem omlik az emlékek súlya alatt. Ha védtelenül odakínálod magad a múltnak, az élők és a holtak legyilkolnak, csak erre várnak. Gérard Dépardieu
4. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt hiszi, tudja, mi következik. A kiszámíthatóság, az azonosság pillanatai. Ilyenkor az ember ugyanolyan jól ismeri a következő lépést, mint az előzőt, és magabiztosan megy az árnyék felé, mert tudja, hogy nem várja ott semmiféle szörnyûség. Bátran halad előre, mint amikor a könyv utolsó oldalával kezdi abban a tudatban, hogy visszamehet, és az elejét is elolvashatja, mert ismeri ugyan a történet végét, mégis élvezi az utazást. J. D. Barker
5. Nem tudod, milyen érzés, amikor az ember csapdában van, beragad az életébe, reménytelenül. Próbálkozni, keményen próbálkozni és soha... soha nem érni el semmit. Julia Quinn
6. A halottak (...) a nyomodban vannak éjszaka, követnek nappal, és amerre csak járnak, bánatot és szomorúságot hagynak maguk után. Õk az első és az utolsó gondolatod, a szûrő, amit megpróbálsz félrelökni, a láthatatlan fal közted és mindenki más között. Néha sokkal szorosabban tartoznak hozzád, mint azok az emberek az életedben, akiket valóban meg tudsz érinteni és átölelni. J. R. Ward
7. Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog. Erich Maria Remarque
8. Csomagolod, pakolod és viszed a könyveidet, a pakkodat, a képeket a falról. A színeket, ízeket és hangulatokat, a hozzájuk kötődő életmozaikokkal. Indaként bevonnak a formák és alakzatok a maguk történeteivel, hangoskodásukkal és dacos csöndjükkel, amivel gondolataid felgyorsuló dübörgését provokálják, hasítják ki belőled. Elkerülhetetlen, megmenekülhetetlen a zuhanás, a szédülés önmagadba, a ki-betapicskolás a pisafolyószerû érzelemtócsádba, amelyet az éveid könyörtelenül teremtettek köréd. Tisza Kata
9. A megérzés olyan, mint ködös autópályán az előttünk haladó gépkocsi hirtelen felizzó féklámpája. Ha nem figyelünk rá, könnyen beleszaladunk a végzetesbe. Tar Károly
10. Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek. Popper Péter