Jónást a cet: - magába zárt a test, ez az esetlen állat, átúszta velem a tiszta óceánokat, itatott velem pocsolyákat; éhei jászlaihoz négylábra alázott - de a sors meredekjén ő emelt szakadásig, kínjaitól üvöltve a földbe haraptam, s önkívületben ittam gyönyöre muzsikáit.

Kapcsolódó idézetek

1. Ez a benső barát, akit tulajdon lelkemből hívtam elő, és útjára engedtem, hogy cselekedjék kedve szerint, természettől fogva gonosz és hitvány volt; minden tettének, gondolatának középpontja önmaga: vadállati mohósággal szürcsölte a gyönyört mások rettentő kínjaiból; könyörtelen volt, mint egy kőszobor. Robert Louis Stevenson
2. Botlik az ember nyelve, olyan a`, mint a kivert jószág, szeret a tilosba járni.
3. Meghajszolt állat, elbotlik a test, az értelem kibúvókat keres, de míg lendülne hajdan büszke szárnya, belátja már, úgyis minden hiába. Rákos Sándor
4. Ah! csábító szerelmek kínjai sodortak felém napot, éjszakát - egymáshoz futni vagy kisiklani: örömmel egyik út sem itat át. Rainer Maria Rilke
5. Én állat volnék és szégyentelen, nélkületek, kik játszotok velem - Köztetek lettem bolond, én a véges. Ember vagyok, így vagyok nevetséges. József Attila
6. Megszerette, de hogyan? Akart akaratlanul, akart görcsösen, vad hévvel, akaratosan, epekedve, vágyakozva: a kell és a muszáj hajtották, úgy szeretett.
7. Állom a gyötrelmek teljességét: kikötőtlen tenger, vándorlás nem veszi életem el. Túlnő lelkem a rosszon, testem tőle erőt kap és a kibírhatatlant is tán elviselem. Publius Naso Ovidius
8. Hát ennyi az ember. Állat. Indulatos, meggondolatlan állat, saját ösztöneinek prédája, ösztöneinek, melyek arra valók, hogy átörökítse az életet, ehelyett a legidiótább dolgokra sarkallják. Giorgio Pressburger
9. Ha hívna, hogy kövessem őt, itt hagynék mindent, vissza se néznék soha. Megállunk a csóknál, a legvégső határ szélén, de csak mert ő akarja, nem az én ellenkezésem miatt; vagyis inkább ő az, aki ellenáll, és én szeretném elérni az ismeretlen végleteket, amelyekről azt mondja, hogy már a megközelítésük is felülmúl minden gyönyörûséget; szerinte mindig innen kell maradni; büszke rá, hogy meg tud állni a lejtőn, amelyen mások menthetetlenül lecsúsznak, elvesztik lábuk alól a talajt. Francois Mauriac
10. Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul feküdtem ott gyanútlan karokban, de mikor végre álom s ébredés közt félig tolvaj s fél-részeg öntudattal megloptam az istenek gyönyörét, nem bírtam tovább és csókolni kezdtem. Szabó Lőrinc