Levél, holt falevél földön, padon; szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük. Jaj, mennyi szín! Mint a kaméleon, ezernyi szín közt szinte megbetegszünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyû; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz. Kölcsey Ferenc
2. Az ember olyan, mint a falevél, az őszi szél kénye-kedve szerint viszi, ahová akarja. Ha a gyepre ejti, ott marad, ha meg a sárba dobja - ott ragad. Boleslaw Prus
3. Légy bölcs, légy balga, pap, Laikus, gazdag vagy szegény, Fösvény, tékozló, kicsi, nagy, Úr, paraszt, szép, rút, bûn s erény, Bármily rangú földi szirén, Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár, Hiába: e föld kerekén Mindenkit elvisz a halál. Francois Villon
4. Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre. Bár olyannyira különböző alakban, a természet mégis csak egyetlen törvényét követi. S ehhez hasonlóan mi, emberek is, bolygónk benépesülése óta a fehértől a szerecsenig, s ettől az albínóig, annyi milliárdan mind különbözők vagyunk, s bár különbözünk, mégis egyetlen törvény hatalma alatt állunk. Mindegyikünk egyféle módon születik, a kín mindegyikünknek fáj, a szív - egyikünkben csakúgy, mint másikunkban -, néha tágul, és örömet érez, néha szorong és szenved, a fej csakúgy az egyikben, miként a másikban a lélek valódi székhelye, s a halál mindegyikünk vágyainak, reményeinek, munkásságának határt szab. Széchenyi István
5. Hogyan lehet az ember boldog (...) e nyomorúságtól terhes világban? Minden falragaszon, minden utcasarkon a Halál leselkedik, vagy még annál is rosszabb - a zsarnokság, a durvaság, a kínvallatás; a civilizáció halála, a szabadság vége. Mi valamennyien (...) csak egy falevél alá bújunk, amely nyomban lehull. Virginia Woolf
6. Halálán van már a nagybeteg természet. Úgy megszomorodom, hogyha széjjelnézek... Mint akasztott ember az akasztófáról, Sárga levél úgy csüng a száradó fáról... Végtére leszakad; letépi a hóhér... Szomorú hóhérja: a sóhajtozó szél... Szép Ernő
7. Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tûnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz. Jean-Paul Sartre
8. Az emberi boldogság különböző alakjaival többnyire úgy vagyunk, mint bizonyos facsoportokkal, amelyek távolról nézve bámulatosan jól festenek. De ha közeledünk és bemegyünk, ez a szépség eltûnik: nem tudjuk, hová lett; fák között vagyunk: ez az egész. Ezen alapul, hogy oly gyakran irigyeljük mások helyzetét. Arthur Schopenhauer
9. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
10. Látom lenn a halált e szép kor magasából, mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál. Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat; míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat, fonákunkon élő halál. Jean Cocteau