Levetett percek meztelen magánya, Összegyûrt arcod hordozom magamban. Nézem a semmit, minden oly hasztalan, Véget ért éltem bolondos tavasza.

Kapcsolódó idézetek

1. Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. A percek szenvednek, várnak az idő halálára. Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó. Az összes dolog halott, csak hiányod állandó. Fluor
2. Rohadt eső. Unott arccal Valahová lépdelek, Esernyőmet elé-húzom, Ne lássák az emberek. Esti Kornél
3. Reménytelen, reménytelen - dobogja bennem a félelem, mert arcod, kezed, szíved nélkül, az életem a csendbe rémül. Nagy István Attila
4. Üres a szó, mondhat bármit, A szemedbe néz, s a lelked is fázik.
5. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
6. Oly elvontan létezik a lényed, Hogy míg elnézlek, s fürkészem szemed Két szememmel, képed szertefoszlik, És nem őrzök meg belőle semmit. Fernando Pessoa
7. Letûnt a délután, a fáradt És búcsúzik az esti fény... Kietlen és sivár lelkem És meg akarok halni én.
8. Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Ady Endre
9. Üres napok. Ülök a félhomályban. Elfog a melankólia és megalkuszom a mulandósággal. Faludy György
10. Meztelen öregnek látszol, Megtörtél éveid alatt, Mosolyodból szavaid kitakarnak, Különös emlék maradsz. Mondd, ki kíván vissza? Mondd, ki kíván vissza Egy rongyos évet? Minek emlékezni rá?...