Ugrás a tartalomra
Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerûen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.
Osho
-
A gyermek: ámulat és hûség. Egyszerû csodálkozás és szigorú egyszerûség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott.
Juhász Ferenc
-
A gyermek, szülessen bárhová, legyen bárkié, még tiszta és ösztönösen a jóra áhítozik. Mentes az előítéletektől, nem úgy, mint a felnőtt, a szülő.
-
A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörûség.
Gárdonyi Géza
-
A gyerek az az ember, akinek nincsenek ellenségei, csak barátai vannak, aki eredendően jó és intelligens. Tárva-nyitva áll a szíve előttünk, és csupán két dolgot kér tőlünk: gyökereket és szárnyakat.
D. Tóth Kriszta
-
A gyerek távol áll mindenféle időbeliségtől. Benne még nem lúgozódtak praktikummá a lét nagy kérdései. Elméje még nincs arra hangolva, hogy könnyen, gyorsan fogyasztható kérdések foglalkoztassák. A gyerek a tiszta lehetőség.
-
Szeretek gyerekek között lenni. Õk mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Michael Jackson
-
A gyerek bizonyos dolgokba úgy nő bele, hogy arról beszélni sem kell. A gyerek érzi, látja, tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Szinte mindenről tudja.
Száraz Miklós György
-
A gyermek: az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.
Ady Endre
-
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Õ csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel a szabad, gondoktól kimentett erővel minél jobb helyet biztosíthasson magának a világban. Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit, az öregen született, visító hangjában már magával hozza a szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt a maga tiszta szemével. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer valahol mintha már mindennel találkoztak volna.
Kassák Lajos