Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna. Tegyük fel, hogy e kétségtelenül elmaradott és durva város százezer lakója közül csak hárman vannak olyanok, mint önök. Önök az érzéketlen tömeget természetesen nem képesek meghódítani, lassanként engedniük kell majd, és elvesznek a százezres tömegben, az élet elfojtja önöket, de azért mégsem tûnnek el egészen, mégsem maradnak minden hatás nélkül. Később önök után talán már hat olyan ember lesz, mint önök, aztán tizenkettő, és így tovább, míg végül az ilyenfajta emberek alkotják majd a többséget. Két-három évszázad múltán az élet bámulatos szép lesz a földön. Az embernek ilyen életre van szüksége, és ha az eddig még nincs meg itten, meg kell sejtenünk, várnunk kell, álmodnunk kell róla, készülnünk kell rá. Ezért kell mindig többet látnunk és tudnunk, mint az apánk és nagyapánk tudott és látott.

Anton Pavlovics Csehov
💭 Álmodozás 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan. De ez a világ - bár olyan, amilyen - nem valami rossz illúzió, nem fantázia szüleménye, nem rémálom. Újból és újból és örökre ráébredünk erre. Nem felejthetjük el, nem tagadhatjuk le, nem szabadulhatunk meg tőle. Henry James
  2. Az élet nem állhat abból, hogy előre kitûzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni. Jorge Bucay
  3. A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik. Derrick Jensen
  4. Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb. Hamvas Béla
  5. Ifjúkorunk városai formáltak bennünket azzá, amik vagyunk, legyenek bármilyen elmaradottak is. Megvetjük őket, vagy, vesztünkre, túlságos könnyen megfeledkezünk róluk. Pedig hidd el, néha haza kell és haza is lehet látogatnunk. Nem, nem azért, hogy megtaláljuk elveszett otthonunkat, hanem, hogy emlékét szentté tegyük. Robert Fulghum
  6. Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerûen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk. Irvine Welsh
  7. Ne légy olyan kemény magaddal, ha azt érzed, egyre távolabb a cél, és még szinte semmit nem értél el abból, amit akartál! Hidd el, unalmas lenne az élet kihívások, fejlődés és célok nélkül. Légy türelmes, mert a végén minden értelmet nyer. Minden egyes tapasztalat, amit út közben szerzel, szükségszerû ahhoz, hogy oda érj majd, ahol lenned kell. Minden álmatlan éjszaka, minden tétova másodperc a jövőd szolgálja, és igen, a szíved sem véletlenül tört össze oly sokszor. A legfontosabb, hogy ne félj elrontani, ne félj elbukni, és ne félj egyetlen életben - ha kell -, százszor is megszületni. Mert semmi más dolgunk nincs, mint bízni önmagunkban, abban, hogy jöjjön ár vagy apály, a boldogság nem kiváltság. Neked is jár.
  8. Senki sem akarja, hogy minden ember falusi legyen, még normális korokban sem. Nagyon is védhető nézet, hogy a legintelligensebbek közül néhányan még normális időkben is a városok felé fordulnak. Csakhogy én azt mondom, hogy manapság maguk a városok az intelligencia ellenségei, s a falusiak életében önmagától több változatosság és mozgalmasság lenne, mint amennyire ezek a városok inspirálnak. Azt mondom, csakis ennek a természetellenes zajnak és fényárnak a kikapcsolása után kezdhet el az emberi értelem újra mûködni és növekedni. Gilbert Keith Chesterton
  9. Szerintem unalmas állandóan azon sírni, hogy mekkora katasztrófa az életed. Nem az. Minden döntés és tettek kérdése. A semmiből is épülhet köréd egy világ, amiben eddig nem is hittél. (...) Hosszú folyamat, olyan, ami megdolgoztat. Néha fájni fog, talán annyira egyedül fogod érezni magad, mint még soha, de akkor majd jön valaki, aki megmutatja, hogy nem is vagy olyan nagyon egyedül. Hogy más is azon megy keresztül, amin te. Más is elfelejti, hogy van miért menni tovább, leginkább azért, hogy megéld magad. Oravecz Nóra
  10. Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Lucius Annaeus Seneca
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat