Ugrás a tartalomra
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
"Édesanyám! Mi a szabadság?"
A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
"Amikor hazajönnek a katonák, fiam."
Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
"Édesapám, mi a szabadság...?"
Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen:
"fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
-
Nemzedékek nőttek fel úgy ebben a hazában, hogy fogalmuk sem lehet arról, ki volt valójában az apjuk vagy éppen a nagyanyjuk. Azt tudjuk, hogy nagyapánk egyszer hét sört ivott meg a beléndeki falu napon, és még akkor sem kellett neki vizelni, meg hogy a nagyink megnyerte a biharnagybajomi szépségversenyt még `37-ben, de hogy mi történt velük a diktatúrákban, mit tettek ők, és mit tettek velük a háborúban, mit képviseltek az életben - erről nagyrészt fogalmunk sincs. Nem ismerjük őket. Tulajdonképpen idegenek. Mert a lényegükről nem tudunk semmit. Mert a lényeget ők nem mondták el a gyerekeiknek, így aztán a gyerekek sem tudták elmondani nekünk. Mi, unokák, dédunokák pedig egyre messzebb kerülünk a családunktól, a történelmünktől, a saját múltunktól. És aki nem tudja, honnan jön, az honnan tudná, hol tart és hová indul? És hogy miért hallgattak nagypapiék? Miért nem beszéltek? Mitől féltek nagyszüleink? Hát attól, hogy valami kiderül. Mert mindenhol, minden kapu mögött volt takargatnivaló. Kisebb vagy nagyobb, tulajdonképpen mindegy, a megtorlás ebben az országban soha nem volt arányban a bûnnel. (...) Mi, unokák pedig itt állunk a kínzó csend kellős közepén a lelkünket feszítő kérdéseinkkel, de ezeket a kérdéseket az illetékeseknek (nagyszüleinknek, dédszüleinknek) már nem tehetjük fel, hiszen ők már mind meghaltak. Amíg éltek, nem beszéltek, megtagadták a beszédet (tisztelet a kivételnek), most meg már nem tudnak beszélni, mert a föld alatt vannak, örök némaságra ítélve, titkaikat magukkal vitték hat láb mélyre. Szüleink közül ugyan élnek még néhányan, de vagy ők se tudnak semmit (mert nekik se mondtak el semmit), vagy - ha tudnak is valamicskét - hallgatnak ők is. Ezt tanulták otthon, ebben szocializálódtak, ez volt az örökségük: Nicht vor dem Kind. Ez volt a jelszó.
Cserna-Szabó András
-
Ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Babits Mihály
-
Szegény magyar testvérem, valahol Budapesten, vagy az Alföldön, vagy távol Dunántúl: sajnállak, mert te nem ismerheted ezt az érzést. Nem tudhatod, mi az: honvédeket várni. Sajnállak, mert te nem éltél rabságban huszonkét évet, nem szenvedtél megaláztatást, nem tûrtél idegen parancsot. Téged nem üldöztek, nem raboltak, nem voltál megvetés céltáblája magyarságod miatt. Te nem is tudhatod igazán, hogy mi az, amit mi éreztünk akkor! (...) Az egész testünk egyetlen szív volt, az egész utca egyetlen szív volt, az egész világ egyetlen szív volt, és ez a szív úgy vert és dobogott, hogy nem lehetett már bírni vele. (...) Úgy éreztük, hogy a szívünk kettéhasadt és szétnyílt. Kiömlött belőle minden, ami évek óta felgyûlt, s meztelen csupasz szívünk ott piroslott tisztán és feltárva a honvédek előtt, akik eljöttek, akik a mieink.
Wass Albert
-
Ki fényesebb vagy, mint a csillagok
S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,
Én nem tudom, mi az a háború,
De látom, hogy mindenki szomorú.
A katonák dolgát se értem én,
Csak a könyût édes szülőm szemén
És reszketek, mint a fiókmadár -
Uram, a háborút parancsold vissza már!
Móra Ferenc
-
A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna!
-
A szabadság szót (...) túl sokszor hallottuk emlegetni túl könnyedén, túl sokszor hallottuk, amint visszaéltek vele, és túl gyakran alkalmazták épp az ellenkezőjére. Élei lepattogzottak, fénye túlságosan megkopott az agyafúrt demagógok száján.
Irwin Shaw
-
Nekem nem kell a szabadság. Rájöttem, hogy ez is csak kreálmány. A börtönőreink nagyszülei találták ki a magunkfajta csellengőknek, hogy legyen mi után áhítoznunk. Én nem akarom a szabadságot, nekem valami saját állapot kellene, amit nem a tanárok vagy a szüleink jelölnek ki, hogy addig kell menetelnünk, amíg azt el nem érjük. És utána mi lesz, ha létezik is ez a szabadság? Akkor mire fogunk vágyni, akkor mi a következő lépés, következő szoba, terem, következő cella? Ha van is szabadság, akkor onnan hová?
Hartay Csaba
-
Hiába van szólásszabadság, ha senki sem bírálja a kormányt; sajtószabadság, ha senkinek sem akaródzik kemény kérdéseket föltenni; gyülekezési szabadság, de senki sem használja tiltakozásra; általános választójog, de a jogosultak fele se megy el szavazni; az egyház és az állam szétválasztása, de senki sem tartja karban a közöttük felhúzott válaszfalat. Ha használaton kívül hevernek, a jogok szóvirágokká, hazafias szólamokká válnak. Jog és szabadság: élj velük, különben elveszted mindkettőt.
Carl Sagan
-
Milyen csöndes lett minden. Szinte csak szívdobbanásomat hallom. S ez a szag. Rózsaillatot szeretnék most érezni. A lelkemig hatol a vérnek és a puskapornak bûze. Ó föld, fák, levelek, madarak, ne hallgassatok uratok győzelmének napján, vigyétek hírét a széllel. Lelkünk porával, de hitünk diadalával, hogy a világ is érezze győzelmünk kesernyés zamatát.