Téma
Após idézetek
-
A kutya nem passzió, nem kedvenc. Hanem metafora. Azt jelenti, hogy az embernek dolga van a világban. Hogy tele van szarva a kert, és azzal valamit tenni kell. Hogy a dülöngélő kerítést muszáj megjavítani. Hogy a hátsó ajtót zárva tartani, ha a vacsorából apád is akar enni. Hogy észnél kell lenni. Szabó Tibor Benjámin
-
Mindannyian azért küzdünk, tudatosan vagy tudattalanul, ügyesen vagy ügyetlenül, szenvedélyesen vagy nyugodtan, kalandosan vagy megszokásból, hogy boldogabbak legyünk és kevesebbet szenvedjünk. Mégis oly gyakran összekeverjük az igazi boldogságot a pusztán élvezetes érzések keresésével. Matthieu Ricard
-
Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tûnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz. Ara Rauch
-
Minden kert a természeti erőforrások tárháza! Van víz, amelyet az égből kapunk, van talaj, amely befogadja és táplálja a növényeket, van biomassza, amely folyamatosan termékenyen tartja a talajt, és ott vannak az állatok, illetve a mikroorganizmusok is, amelyek ugyancsak hozzáteszik a magukét az egészhez. Igaz, ezeknek nem mindegyike áll folyamatosan rendelkezésre, és nem is okvetlenül abban a mennyiségben, amit elsőre gondolnánk, pláne nem a klímaváltozás idején. A dolog szépsége ugyanakkor, hogy rajtunk múlik, mennyire életképes, egészséges és fenntartható rendszerré áll össze a kertünk.
-
Az emberi boldogság különböző alakjaival többnyire úgy vagyunk, mint bizonyos facsoportokkal, amelyek távolról nézve bámulatosan jól festenek. De ha közeledünk és bemegyünk, ez a szépség eltûnik: nem tudjuk, hová lett; fák között vagyunk: ez az egész. Ezen alapul, hogy oly gyakran irigyeljük mások helyzetét. Arthur Schopenhauer
-
Ha valamit egyszer elfogadott az emberi értelem - akár mert régtől fogva igaznak ismerte el, akár mert örömét lelte benne -, később mindent úgy rendez, hogy ezt alátámassza és összhangba hozza vele. És jóllehet seregestül jelentkeznek ellentétes értelmû tények, ezeket figyelmen kívül hagyja, semmibe veszi vagy kivételekké nyilvánítja, úgy állítja félre őket az útból, a legnagyobb károkkal és veszedelmekkel sem törődve, csak azért, hogy kezdetben felállított tételeinek tekintélyén csorba ne essék. Francis Bacon
-
Szerettem? Nem tudom. Szereti az ember a lábát, a gondolatait? Csak éppen nincs értelme semminek a lába, vagy a gondolatai nélkül. Nélküle sincs teljes értelme semminek. Nem tudom, "szerettem-e". Az más volt. A vesémet, a hasnyálmirigyemet sem "szeretem". Csak éppen az is én vagyok, ahogy ő is én volt. Márai Sándor