Téma
Bátorság próbája idézetek
-
Sajnos, Magyarország szellemileg is ott van, ahol földrajzilag, vagyis körülbelül Lemberg és Nis között. Ebből a helyzetből kell Nyugatra vinni az országot, ezt azonban csak úgy bírjuk megtenni, ha őszintén tudjuk, hogy valóban hol is vagyunk hát. Hogy egy ország mennyire van közel Nyugathoz vagy Kelethez, azt mindig a benne élő emberek szabják meg. Illyés Gyula
-
Bennünk, emberekben a jelek szerint valóban a ragadozók elleni túlélési mechanizmusként alakult ki a félelmi reakció. (...) Csakhogy most, évmilliókkal később, egy olyan világban, ahol nem leselkednek vadállatok minden utcasarkon, ez a félelemi rendszer túlérzékeny lehet - mint az ideges autóvezető, aki folyton a fékpedál fölött tartja a lábát -, s a valójában nem is létező veszélyekre reagálva illogikus és irracionális cselekvésekre késztet minket.
-
Két ember barátságának legnagyobb veszélye egy harmadik barát. Ketten közülük előbb-utóbb szövetkeznek a harmadik ellen, és elmarják. Hogy ez a harmadik régi barát-e vagy új, az ilyen háromszög esetében már teljesen lényegtelen, és többnyire a véletlenen múlik. Többnyire a jövevény marad, miután egy régit kitúrt a helyéről. Spiró György