Téma
Beszéd idézetek
-
Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.
-
A kommunikáció meglehetősen sokféle lehet, mert ugyan azt jelentené alapvetően, hogy egy beszélő és egy hallgató közös kódot használva információkat cserél egymással, ebből fakadóan rendre és több alkalommal meg is változik, fel is cserélődik szerepük, ám nézd el, hogy ez esetben az "alapvetően" talán épp annyit jelent mindössze, hogy "meglehetősen ritkán", alighanem még a legideálisabb beszédhelyzetben is létezik kommunikációs hatalmi hierarchia, konkrétabban meg addig tart a "kommunikáció", míg az erősebb akarja, engedi. Kabai Lóránt