Téma
Csapatmunka idézetek
-
Gyakran hallható állítás, hogy az élettartamunk egyharmadát a génjeink határozzák meg. Egy másik harmadát a környezet, az életkörülmények, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, hogy dohányzunk-e vagy sem, hogy sokat vagy keveset mozgunk-e stb. A harmadik harmad pedig a véletlen függvénye. De nem szerencsés, ha ezt a három okot mereven különválasztjuk, mintha az egyik betegség genetikailag meghatározott volna, a másik pedig a mi hibánkból következne be, minden mást pedig a körülmények véletlen összjátéka magyarázna. Az, hogy valaki megbetegszik vagy meghal, egy összetett rendszer meghibásodásának következménye, amiben éppúgy szerepet játszanak a gének, mint a környezeti tényezők. Rudi Westendorp
-
Azt mondják, a döntéseink határoznak meg minket, de mi történik olyankor, mikor rajtunk kívül állók alakítják a sorsunkat és kicsúszik a kezünkből az irányítás? Amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy rá vagyunk utalva másokra, barátokra, családtagokra vagy éppen olyan embertársainkra, akiktől nem szívesen kérünk segítséget, akik korábban éppen tőlünk függtek. Egy pillanat alatt fordulhat a kocka. Félre tudjuk tenni büszkeségünket, képesek vagyunk segítséget kérni másoktól? Nem elég, ha tudunk adni abból, amiből nekünk jutott, sok esetben az elfogadást mindig tanulni kell, de ha valaki önszántából segítséget ajánl, nem érdemes azt visszautasítani, hiszen egymásért vagyunk, a szeretteinkért, és néha az is előfordul, hogy éppen az a valaki ment meg, akitől a legkevésbé várnánk.
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan. Fredrik Backman
-
A modern orvoslás hiába a legjobb, ami valaha volt, de a bizalom soha nem volt ilyen rossz. Az interneten keresztül annyi fals információt is kapunk, és annyira nagy az elvárás, hogy nem azt kapjuk a mindennapokban, amit várunk, és ez a bizalomvesztés következtében az emberek könnyebben elfogadják azt, amiről valaki erősebben mondja, hogy igaz. Az alternatív medicina erre épül. Meskó Bertalan
-
Az emberi lény legnagyobb félelme - a halálfélelem mellett, amellyel gyakran együtt jár - az, hogy értéktelen mások szemében, negatívan vagy ellenségesen ítélhetik meg. Ez azért különös, mert szinte sohasem fordul elő, hogy mások ennyit foglalkoznának velünk; csak alkalomszerûen és futólag teszik ezt.
-
Nem egyformán félünk a haláltól. De ez így pontatlan; mindenki mástól fél a halálban. Van, akit a testi szenvedés rémít, és van, akit a folyamatosság visszafordíthatatlan megszûnése. Hogy többé nincs van és lesz, csak volt, és ennek a voltnak a tudata is megszûnik. Azt hiszem, ez az elviselhetetlen. Hogy a többi marad - mind a maga léptéke szerint -, de te nem. Zsoldos Péter
-
Minden állandó változásban van. Változunk, ahogy idősödünk, és változások vannak környezetünkben is. Nincs semmi félelmetes ezekben a változásokban. A rugalmas gondolkodás elfogadja a változást, és nem ragaszkodik a múlthoz. Ahelyett, hogy siratná a változást, új szépséget és reményt talál benne. Shunmyo Masuno