Téma
Csillagászat idézetek
-
Ha egyszer a fanatizmus megfertőzte az agyat, a kór jóformán gyógyíthatatlan. E járványos nyavalyának nincsen más orvossága, mint a filozófia szelleme, amely lépésről lépésre terjedve végül is ki fogja pallérozni az erkölcsöket, és megelőzi a rossz térhódítását. (...) A filozófiának ugyanis az a hatása, hogy megnyugtatja a lelket, a fanatizmus pedig nem fér össze a nyugalommal. Voltaire
-
Előre tudható, mégis tragikus. Mindannyiunknak leáll egyszer a szívünk, az addig hátralévő idő azonban nem kell hogy drámai legyen. Épp ellenkezőleg: a "jó szívû" élet inkább egy komédiához hasonlít. A szív ebben az esetben is megáll, de előtte legalább sok nevetéssel és értelmesen tudjuk eltölteni az életünket.
-
Akiket úgymond átformált Krisztus szeretete, sok esetben mélységes, ha nem kifejezetten gyilkos intoleranciával fogadják a kritikát. Miközben szeretnénk ezt az emberi természetnek tulajdonítani, az is világos, hogy gyûlöletük jelentős erőt merít a Bibliából. Hogy honnan tudom? Mert legindulatosabb levélíróim mindig fejezet és vers szerint idézik. Sam Harris
-
Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák. Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz. Rainer Maria Rilke