Téma
Demokrácia idézetek
-
Az idegen világ jelenlétét mindig érezték az emberek. Az ezzel kapcsolatos szorongás mindig ott lapult életük felszíne alatt. Az egyik lehetséges mód arra, hogy csökkentsék ezt a szorongást, az volt, hogy nyíltan szembenéztek vele. A különböző korok és civilizációk sokféleképpen kísérleteztek ezzel a konfrontációval. Általában nagy szerepük volt ebben a rítusoknak és ceremóniáknak. És nagy szerepük volt a héroszoknak, akik a veszélyes kalandok során felkutatták és legyőzték az ismeretlen világ szörnyeit. Hankiss Elemér
-
A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltûnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és mulandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni.
-
Minden üres tanszék egy-egy nyilvános felhívás az ország összes tehetségeihez. Amíg az ilyen tanszék betöltve nincsen, addig fennáll a remény, hogy majd akad, aki belevaló. Ellenben minden rossz kinevezés agyonüti a maga tanszékét: harminc satnya nemzedéket nevel harminc éven keresztül és mire a hivatásos ember előáll, már nem találja meg a neki való helyet.
-
Van valami felháborítóan lekezelő, sőt embertelen abban, ha bárkit, de különösen gyerekeket feláldozunk a "sokszínûség" és a legkülönbözőbb vallásos tradíciók megőrzésének oltárán. Mi többiek boldogak vagyunk a kocsinkkal, számítógépünkkel, vakcináinkkal és antibiotikumainkkal. De ti, ódon kis népek, a kendőcskétekkel és térdnadrágotokkal, lovaskocsitokkal, ősi dialektusotokkal, sárfalú buditokkal, ti csak gazdagítsátok a mi életünket. Természetesen meg kell engednünk, hogy gyerekeiteket tizenhetedik századi időgödrötökbe rekesszétek, különben elveszne az emberi kultúra gyönyörû sokszínûségének egy pótolhatatlan része. Richard Dawkins
-
Csak éppen: férfi. Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hûvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!
-
Soha senki sem tanult még meg járni úgy, hogy járt. Ahhoz, hogy egy gyermek járni tudjon, először más készségeknek kell a helyükre kerülniük - olyanoknak, amelyekre a felnőttek nemigen gondolnak, és amelyek elsajátítására nem is emlékeznek, mint például a hát homorításának és a fej felemelésének a képessége. Norman Doidge
-
Senki sem akarja, hogy minden ember falusi legyen, még normális korokban sem. Nagyon is védhető nézet, hogy a legintelligensebbek közül néhányan még normális időkben is a városok felé fordulnak. Csakhogy én azt mondom, hogy manapság maguk a városok az intelligencia ellenségei, s a falusiak életében önmagától több változatosság és mozgalmasság lenne, mint amennyire ezek a városok inspirálnak. Azt mondom, csakis ennek a természetellenes zajnak és fényárnak a kikapcsolása után kezdhet el az emberi értelem újra mûködni és növekedni. Gilbert Keith Chesterton
-
El kell gondolkoznunk, vajon miért hiszi annyi nő, hogy egy férfi megmenthet minket. Nem a tetteik miatt. Nem láttam túl sok herceget fehér lovon egyedülálló nők házainál. Ehelyett azt láttam, inkább a nők ülik meg a hülye lovat. A férfiak uralta világ nem akarja, hogy meglássuk, hogy igazából a nők mentik meg a világot. Sőt, mi magunk vagyunk a fehér ló, és senki másra nem kell várakozzunk, csak magunkra. Rose McGowan