Téma
Demokrácia idézetek
-
Amikor majd remélhetőleg te is anya leszel, majd meglátod, milyen nehéz is. Sok szülő a sorsra bízza a gyermekét. "Ha nem saját maga éli meg, nem tanul belőle" - mondják, és ölbe tett kézzel nézik, ahogy a gyermekük begyûjti a pofonokat az élettől. Nem segítenek nekik. Én viszont nem hagyom, hogy te is elkövesd az én hibáimat. Valamikor megesküdtem: senkinek sem hagyom, hogy bántson téged. És ebbe beleértettem az igazságtalan Istent is. Az embereket ne is említsd. Még a sajnálatodat sem érdemlik meg. Ütni kell őket, hogy tiszteljenek. Üsd-vágd őket. Még a legjobb is, ha eljön az idő, hátba szúr. Még ha soha nem is ártottál neki. Szúrj tehát te elsőként. Nem hagyom, hogy a gyerekem lágy legyen, mint a vaj. Hiszen azt bárki könnyen szétkeni egy szelet kenyérre. Amit az előbb említettem, hogy akkor már késő, azt az anyámtól tanultam. A nagyanyádtól, Elenitől. Éjjel-nappal ezt igyekezett a fejembe verni. Úgy tûnik, ő keservesen, fájdalmak, kínok és szenvedések árán tanulta meg. Ki tudja, mit kellett elszenvednie, és hogy fizette meg ezt a leckét. Átadta nekem. Én pedig most átadom neked hozományként, te pedig tartsd tiszteletben. A nagyanyád a lelkével fizette meg.
-
Agyunk evolúciója még nem tart ott, hogy konkrétnak tekintse a távoli jövőt. A küszöbön álló félelmetes események könnyen szorongást ébresztenek bennünk, ám a távolabbi jövőt ritkán látjuk heves, élénk képekben. Rózsaszín szemüvegünk és jó közérzetet biztosító pszichológiai immunrendszerünk általában megóv minket attól, hogy a jövő miatt szorongjunk. Hajlamosak vagyunk félresöpörni a rák, az elszegényedés, a magányos öregkor vagy a betegeskedés rémképét, s ha ezek az aggodalmak mégis feltámadnak bennünk, többnyire nyomban igyekszünk elterelni róluk a figyelmünket.
-
Elvehetik tőlünk az otthonunkat, az értékeinket. A családunkat. Az életünket. Elûzhetnek bennünket, ahogy eddig még sosem sikerült. Megalázhatnak, megfoszthatnak emberi mivoltunktól. De a gondolatainkat nem vehetik el. A tehetségünket nem vehetik el. Nem vehetik el a tudásunkat, az emlékeinket, az elménket. Amy Harmon
-
Néhány százezer évvel ezelőtt csak állatok és növények voltak a világon, ember nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól mûködött, még jobban, mint az emberrel együtt. De a nagy veszély abban rejlik, hogy fajunk kipusztítja magát, és még sok más élőlényt is magával ránt, és ez már erkölcstelen! Konrad Lorenz
-
Alig szedtük ki mi halandók e világ roppant tömegéből hosszú gürcöléssel kicsi, de értékes ámbraolaját, s utána fáradt türelemmel alig tisztogattuk meg magunkat szennyétől, s alig tanultunk meg élni a lélek tiszta szentélyeiben, alig jutottunk el idáig, mikor - Ott fúj! - fellövell a szellem, s mi elvitorlázunk, hogy megküzdjünk egy másik világgal, és újból végigjárjuk az ifjú élet megszokott öreg útjait. Herman Melville
-
Ha a halottak visszatérhetnek a Földre, és szeretteik közelében lehetnek, akkor mindig veled leszek a legvidámabb napokon, és a legsötétebb éjszakákon... mindig, mindig, és ha lágy fuvallat simítását érzed az arcodon, az én leheletem lesz az, s ha hûs szellő legyezi lüktető halántékod, az én lelkem lesz az. Sullivan Ballou
-
Az apák szemszögéből manapság a következőképpen festenek a dolgok - nekünk egyszerûen meg kell küzdenünk azért a jogért, hogy apák lehessünk. A világ mintha nem akarná, hogy szülők legyünk. Inkább szeretné, ha későig az irodában dolgoznánk. Valaki más fogja tehát gyermekünket megtanítani arra, hogyan rúgjon a labdába, hogyan zongorázzon, és miként bízzon meg magában. Elég, ha jóravaló férfiakhoz illően mi fizetjük ki a számlákat. Steve Biddulph
-
A könyvek is éppúgy különféle falkákba tömörülnek, csoportosulnak, mint az emberek, kívánkoznak egymás mellé, és ha nincsenek együtt, sírnak, zokognak, mert néha eléggé fájdalmas távolság választja el őket egymástól, főképp például, amikor látom, hogy vannak itt kölcsönvett könyvek, de már nem tudom, ki a gazdájuk, s látom azt is, hogy tőlem is kikölcsönöztek néhány könyvet, de hogy kik, (...) azt már (...) nem tudom.