Egyszerűség idézetek

Megint nem volt ollóm. A Zoli kölcsönadta az övét. Szegény Zoli jószívû, de sajnos balkezes. Ráadásul az ollója is az. Képtelenség vele rendesen nyírni. Lehet, hogy a normális ollók kicsúfolják a szerencsétlen Zoli suta ollóját? Mert az ollók világában sem lehet könnyû másnak lenni. Békés Márta

A halál nem eseménye az életnek. A halált az ember nem éli át. Ludwig Wittgenstein

Hogyan eltûntek sorjában az évek, Hogyan futottak fürgén, mint az őz. Csak körülnéztünk. Látni alig láttunk, S elibénk állt aranysárgán az ősz. Simonfay Margit

Minden szó hangjegy, és a vers létünk dalához néma partitúra. Tóth Krisztina

A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes. Popper Péter

Magyarország rosszkedvû, lehajtott fejû népe lassan végképp elfelejti a társas érintkezés, a közösségi együttlét, a szolidaritás hajdani, önfeledt pillanatait. A keletkezett törésvonalak családokat osztottak meg, évtizedes barátságokat fertőztek meg - olyan mélységekben hatván át a közgondolkodást, hogy az ellenségesség, a gyûlölet, a másikat megbélyegző agresszív indulat kórjától hosszú ideig nem lesz szabadulás. Keresztury Tibor

Életem gordiusi csomóját kicsomózza kibogozza a halál. Keszei István

Ez a felkavaró a szerelemben, az a sok hosszú év, amit úgy éltetek le, hogy nem is tudtatok egymás létezéséről, távol voltatok egymástól, több száz kilométerre, és megnőttetek, magasak lettetek, ő magasabb, mint te, neked kigömbölyödött a csípőd, ő már borotválkozott, és lázasak voltatok, és meggyógyultatok, és vége lett az iskolának, és karácsony volt, és te megtanultál főzni, ő bevonult katonának, és ez mind úgy történt, hogy nem ismertétek egymást, akár az is megtörténhetett volna, hogy soha nem ismerkedtek meg, micsoda veszedelemben forogtatok, már a puszta gondolattól is elszorul a szíved: csak egy apróság kellett volna, egy picike eltérés, egy lassabb lépés, egy rosszul felhúzott óra, egy szebb nő, akivel egy pillanattal előbb találkozik, mint veled, épp csak egy pillanattal. Rosella Postorino

Hogyan lehettünk (...) egy hónapig olyan boldogok, miközben te tudtad, hogy halálra vagy ítélve? Hogy csináltad, hogy továbbra is szép és jókedvû maradtál? És én honnan vettem a bátorságot, hogy ne omoljak össze. (...) Lassan egy éve, hogy magamra hagytál. Annyira hiányzol... Tegnap volt a születésnapom, de úgy érzem, már nincs is korom. Guillaume Musso

Az életkor elég furcsa, pontatlan bírája az érettségnek.

Régebben még valahogy a mindennapi táncrend része volt, hogy az emberek egymással szóba elegyedjenek, aztán ezeknek az időknek vége lett. Épp, mint annyi minden másnak, ami élhetőbbé tette ezt az országot meg ezt a dolgot, az életet. Mióta válság van - időtlen idők óta, a kezdetére nem emlékszik már senki -, azóta kis hazánk lakosai egy emberként vesztették el a kedvüket. Nagyjából mindenhez, de ahhoz mindenképp, hogy megszólítsák egymást, beszélgessenek. Hogy mondjanak a másiknak valami kedveset. Minek, gondolják. Õ se mond nekem. Különben is: kim ez nekem? Tán rokonom? Alig ismerem. Tehetek én róla, hogy a szomszédomba költözött? Én se háborgatok senkit, engem se háborgassanak. A beszélgetés: háborgatás. A megszólítás: zaklatássá változott. Keresztury Tibor

Ahogy öregszünk, A világ egyre idegenebb, a halottak és az élők szövevénye Egyre bonyolultabb. Thomas Stearns Eliot

Az élet olyan, mint a hárfa. (...) Akármit pöngetnek rajta, mindig szomoru. Rákosi Viktor

Ady népe Ady óta idióta. Szentmihályi Szabó Péter

A felismerés, hogy halott vagy, (...) agresszívan tör rád, mint egy kemény, kérges csizma rúg arcodba, és jajgatni sincs időd, sírni sincs időd, semmire sincs időd, mert épp az időd vész el. Balla D. Károly

Lehetetlen, hogy a gyerekek és a felnőttek szíve ugyanolyan alakú, anyagú és színû legyen. Hiszen akkor miért bánnának a felnőttek úgy a gyerekeikkel, mintha azok nem nyiladozó értelmûek volnának, hanem ütődöttek? Vámos Miklós

Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (...) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet - nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is... Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet. Guy de Maupassant

- Félek attól, hogy bízzak; nem akarom, hogy újra összetörjenek. - Én megértelek. Volt egyszer egy pár frankó görkorim. Sose vettem fel; vigyáztam rá, dobozban tartottam. És tudod mi lett vele? - Nem. - Hát kinőttem! Sose mentem vele utcára. Csak a szobában használtam. - Azért az ember szíve egy cseppet sem olyan, mint a görkorcsolya. - Pedig van, amiben hasonlítanak. Ha nem akarod használni a szíved, miért félsz tőle, hogy összetörik? Ha magadnak tartogatod, úgy jársz vele, mint én a görkorival: mire szükséged lenne rá, semmire se lesz jó...

Pár napra újra igazán egymáséi voltunk, összetartoztunk. Én hiába érzem úgy, hogy ő az én emberem, és ő néha még úgy is viselkedik, mintha az lenne, de újra meg újra szembesülök vele, hogy ez így nem igaz. Meddig megy még ez a libikókajáték? Nekem az a természetes, hogy vele vagyok, hogy vele mindent meg tudok beszélni, mint ahogy természetes, ahogy a saját arcom látom a tükörben.

A szerelem betegség, amely az ember szemén át hatol az elméjébe, eltompítja az érzékeit, a gondolkodását és csak arra az egyre lesz fogékony. Belebetegszik a teste és a lelke, álmatlanságtól szenved, mélabú emészti, szervezetében teljesen felborul az egyensúly, szívbántalmak gyötrik és közönséges testi fájdalom - míg végül meg nem hal. Rebecca Gablé