Téma
Egyszerűség idézetek
-
Azt hiszed, remekül kijöttök, bármiről beszélhettek, hogy a kapcsolatotok szilárd, elégedett vagy, és akkor - föltárul ez a szakadék, rájössz, hogy ott ez a rohadt nagy probléma, amit mindketten letakartatok, egészen addig, míg végül azt hittétek, nincs is. És akkor a semmiből előjön, és ott álltok mindketten a szakadék szélén. És akkor megpróbálod megközelíteni a problémát, de nem tudod - valahányszor lábujjhegyen közelítesz felé, és beszélni akarsz róla, hatalmasra nő, és olyan az egész, mintha gyufát gyújtanál egy olajtartály mellett.
-
A saját sorsunkat illetően vakok vagyunk. Ezt az érzékszervet vette el tőlünk az úristen, talán hogy ne tudjunk vele konkurálni, mert a jövőlátás vészesen közel áll a mindenhatósághoz. Ki lenne olyan bolond, hogy ne kerülné ki a rá leselkedő sorscsapást, ha teljesen biztos volna benne, hogy az bekövetkezik?
-
Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyûltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tûnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem. Charles Bukowski