Téma
Empátia idézetek
-
Mikor sikerült kimondanod, ami fájt? Mikor hallgatott meg valaki? Mikor tudtál úgy beszélni, hogy nem panaszkodtál, hanem megosztottad a környezeteddel azt, ami igazán bántott? És mikor figyelt rád valaki úgy, hogy közben nem magára gondolt, hanem minden szeretetével, segítő szándékával feléd fordult? És tudta, hogy segít neked, már azzal is, hogy meghallgat? Ha az ember valakit meghallgat: könnyít rajta. Müller Péter
-
Ha különösen mély szerelmi tapasztalatokat szereztünk egy ember révén, hálásak lehetünk érte, de nem kell belekapaszkodnunk ebbe az emberbe. Mert bár ezeket a tapasztalatokat ez a személy váltotta ki, más emberekkel is átélhetjük őket, mert az ilyen tapasztalatok lehetőségét nyilvánvalóan magunkban hordjuk, máskülönben nem éltük volna át ezeket a dolgokat.
-
Megérzésekre, sejtésekre, metaforákra alapozva nagyon komplex konstrukciók készíthetők és kommunikálhatok: telepátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyógyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elme megannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathatjuk őket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlat kritériumainak, a megismételhetőség, az előre megjósolható és ellenőrizhető előfordulás egyszerû természettudományos kritériumainak. Csak ennyi az oly hőn óhajtott befogadás, a tudományhoz tartozás feltétele. S ennek nem tudnak megfelelni. Csányi Vilmos
-
Sokan nem ismerik, nem élik igazi emberi minőségüket. Ha mégis, előfordulhat, hogy rosszul, vagy rosszul rögzült arányokban használják, "túltolják" vagy szemérmesen alig érezhetővé halkítják érezhetőségüket. A szerencsének mások a casting-szempontjai. Hamarabb megtalálja azokat, akiknek belső tartalma kifénylik a többiek közül, akik szinte vonzzák a kapcsolódást. Mikola Péter