Téma
Eső idézetek
-
Nem lesz önből zseniális szakács, csak mert képes recept alapján egyszer finomat főzni; ez csupán azt jelenti, hogy jól tudja követni az utasításokat. Lehet, hogy egyszer jól bevált, de nem tett szert általa olyan tudásra, amelynek alapján képes magától is fantasztikus fogásokat készíteni, mivel sejtelme sincs róla, mitől volt jó az a bizonyos recept. Egy jó séf többek között attól lesz jó séf, hogy megérti, miért (és hogyan) jó az a recept. Beau Lotto
-
A riporter élete egészen más, mint a képernyő mögött ülő újságíróé. Felkeresni a helyszínt, saját nyomozást folytatni, menni az orrod után nem mindig hajaz a szó szoros értelmében vett újságírásra. Veszélyes mesterség, amely megköveteli, hogy az érzelmeid és a feldolgozni kívánt téma tárgyilagos megfigyeléséhez szükséges távolságtartás között egyensúlyozz. Van úgy, hogy az egész egyáltalán nem érint meg. Máskor előfordul, hogy belőled is ott marad egy darabka.
-
A kártyázásról azt tartják az emberek, hogy az egy kellemes, kissé izgató, érdekes, bár néha nagyon is költséges szórakozás. Így is van. Olyan szórakozás, mint a sakkjáték, a lóverseny, a vívás, a vadászat, a futball, vagy az asszonyoknak való udvarlás. Azaz még több ezeknél és különb. Mert a kártyázásban valamennyi fölsorolt sport benne foglaltatik, mint ahogy a piktor palettáján rajta van valamennyi szín. Az igazi kártyás egyúttal vadász is, aki meglesi és lepuffantja a vadat; vívó is, aki szembeszáll az ellenféllel és harcképtelenné teszi; sakkozó is, aki elüti sorra a babáit és végezetül megmattolja az ellenséget; udvarló is, aki belopózik a szívébe és bizalmába, hogy könnyebben hozzáférjen ahhoz, amit a szíve táján hord; és futballista, aki végül felrúgja. Kálnoki Izidor
-
Ha őrült lépésre szánjuk el magunkat, gondolni kell a lehetséges következményekre is. Sok meglepetést rejthet egy pakli. Olyan lapokat is, amik nonszensznek és életszerûtlennek tûnnek, amíg azért szorítunk, hogy mi legyünk azok a szerencsések, akikkel valamilyen csoda folytán végül minden rendben lesz. Hatala Csenge
-
A bulvársztorikban nagy általánosságban mindig van egy csipetnyi igazság, amit sikerül valahogy kideríteniük rólad, és mellette rengeteg téves információ. Ám az az icipici igazság elég hozzá, hogy teljesen kiszolgáltatottnak érezd magadat, főleg, amikor arra hivatkoznak, hogy a forrásuk egy "hozzád közel álló személy". Demi Moore
-
Úgy látszik, ilyen a világ: addig irt valamilyen állatot, míg végül megijed, hogy végkép eltünteti a föld színéről és ezért az utolsóelőtti pillanatban elkerít neki egy szép és nyugodt kis kört, hogy legalább hírmondó maradjon belőle. Van emögött valami meghatóan ügyetlen lelkiismeretfurdalásféle. Bálint György