Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos. Jelenits István
-
Furcsamód a szakemberek sem bíznak jobban a képességeikben, mint az átlagemberek, vagyis csak annyira önteltek, mint bárki más, nem jobban. Továbbá csekély összefüggés van önértékelésük és a teljesítményük között. Tudni és a tudásunkról is tudni nyilvánvalóan két különböző készséget jelent. James Surowiecki
-
Mivel meg vagyok győződve, hogy Isten a forrása a bölcsességnek, helyénvalónak és szükségesnek tartom sürgősen kérni jóindulatát, hogy megkapjam azt. Erre a célra a következő imádságot fogalmaztam meg napi használatra: "Ó, hatalmas Jóság! Bőkezûen adakozó Atya! Kegyelmes Vezér! Gyarapítsd bennem a bölcsességet, mely feltárja a legmélyebb érdeklődésemet. Erősítsd meg az elszántságomat, hogy gyakorlatban megvalósítsam mindazt, amit a bölcsesség felkínál nekem. Fogadd el más gyermekeidért végzett jóakaratú szolgálatomat, mert csak így tudok válaszolni jóságod bizonyítására, amit felém állandóan tanúsítasz." Benjamin Franklin