Téma
Fák idézetek
-
Sápadt és meggyötört arcukon halvány mosoly tûnt fel: Igen, itt vannak ők egymásnak mindig mindenben! (...) Hármuknak legalább vigaszt nyújtott ez a gondolat. Az, hogy "itt vannak egymásnak", éppen annyit jelentett a számukra, mint a viharban hányódónak a mentőhajó, és ők tudták, hogy ez valójában mekkora szerencse. Lemony Snicket
-
Jobban megértve a körülöttünk nyüzsgő valóságot, hamar rájöhetünk, hogy egy hatalmas folyamban úszunk valamennyien, amelynek a partjait sem látjuk mindig, s amelynek a sodrása ellen nem tudunk védekezni. Úszhatunk bölcsen és okosan, ügyesen és ügyetlenül, elmerülhetünk és megmenekülhetünk. Élvezhetjük a habokat, a folyóvíz kellemes simogatását. Mindent tehetünk, egyet kivéve: nem fordíthatjuk meg a folyót, nem parancsolhatjuk meg neki, hogy folyjon visszafelé. Nagy István Attila
-
Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
-
A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az "igent". Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet - ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi "sajnálom" kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek - számtalanszor.
-
Eddigi életem legnagyobb felismerése az, hogy nekünk kell megszeretni önmagunkat, és nem mástól várni azt, hogy szeressenek és elfogadjanak. És ez csak úgy lehetséges, ha őszinték tudunk lenni, be merjük vallani a gyengeségünket magunknak. A haragunkat, a gyûlöletünket. Ettől függ az egészségünk, a boldogságunk, az életünk.
-
Az egyén szintjén persze mondhatjuk, hogy senki ne beszéljen bele, legyen-e gyerekünk. Nekem is van három. A nemzet szintjén is mondhatjuk, hogy fogy a magyar, ez így nem jó, szaporodjunk. Világszinten viszont tényleg túl sokan vagyunk. Sok okos ember kellene ahhoz, hogy kitaláljuk, ezt a három szintet hogyan lehet integrálni, egy nevezőre hozni. Nem politikusok. Õk mindig egy szempont mögé fognak beállni.
-
Valahogy igazat adok magának, ha azt mondja, hogy nem hibás a férfi, aki az elöregedett feleség mellett fiatal iránt érez vonzalmat. Mit tehet róla? De valahogy úgy kell ezt megoldani, hogy a feleség ne szenvedjen, mert az is jogos, ha az asszony, aki a virágzását egy férfinak adta, vele akarja leélni a hervadását is. Móricz Zsigmond
-
Minden komoly barátság férfi és nő között rendkívül könnyen csap át szerelembe. És mert ez így van, (...) a nő manapság kénytelen megelégedni más nőknek és csak egyetlen férfinak a kényelmes barátságával s kénytelen belenyugodni abba, hogy az összes többi férfival szemben felületes barátkozás fátyolával borítsa be azokat az áthatolhatatlan szakadékokat, amelyek tőlük elválasztják; a férfi pedig éppen így kénytelen beérni egyetlen nőnek a meghittségével. Herbert George Wells
-
Amikor a női és a férfi szerep normálisan mûködik, szépen haladnak előre az életben. Ha a szerepek felcserélődnek, az bizony komoly lelki és fizikai problémákat okoz a párkapcsolatban. Az igazi házasságok nem a külön-külön önmegvalósításról, hanem a közös célokról szólnak... Ha a nő képes forrásként mûködni, de a férfi nem képes a nő álmait megtermékenyíteni, és ezáltal megvalósítani, a kapcsolat sikertelen.
-
Remélem tudjátok, milyen komoly dolog a házasság? Azt nem lehet elhirtelenkedni, mert azután jönnek a gyerekek, a gondok, a felelősség. Azt viszont már biztosan nem tudjátok, hogy a híreszteléssel ellentétben, a szerelem egyáltalán nem örök, hanem elmúlik. Bizony, elillan! (…) Huss, ennyi csupán! Vavyan Fable
-
Jókedvûen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani. (...) Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! (...) Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület. Márai Sándor